Rekord számú gesztenye rudi fogyott a Gesztenye Napon
Nagy sikerrel zárult az évente megrendezésre kerülő Jótékony célú GESZTENYE NAP, ahol a segítő szándékú vásárlók jóvoltából 328.650 forintnyi adomány gyűlt össze, melyet nagy örömmel fogadtak a Bakonyszűcsi Otthonban.
Köszönhetően a kellemes időjárásnak, az október elején megrendezett Budapest Maraton keretében sokan látogattak ki a XIV. Jótékony célú GESZTENYE NAP-ra, ahol gesztenye rudik vásárlásával lehetett felajánlást tenni a Bakonyszűcsi Daganatos Betegek Lelki Rehabilitációs Otthona számára. A 328.650 forint, mely a vásárlásokból összegyűlt, teljes egészében a gyógyuló gyerekek érdekében kerül felhasználásra.
„Nem könnyű az ilyen intézmények helyzete, így minden támogatásnak nagyon örülünk. A Gesztenye Napon befolyt összeget a fenntartás költségeinek fedezésére fordítjuk, hogy minél több beteg gyerek lelki terápiáját és felépülését tudjuk segíteni.” – mondta el Dr. Bakos-Tóth Márta klinikus-pszichológus, az Otthon vezetője, aki odaadó munkájáért Példakép-díjat is kapott.
A Gesztenye Napon megvásárolható gesztenye rudik magyar gyártója jövőre is tervezi a jótékonysági esemény megrendezését, és bízik benne, hogy tovább növekszik majd a felajánlható összeg.
„Gyakran kapunk gyerekektől pozitív visszajelzést, főként Gesztenye Marci büszkélkedhet sok, a gyerekek által készített aranyos rajzzal, és gesztenyéből készült figurával. Ebből a kedvességből szeretnénk mi is visszaadni minél többet nekik támogatás formájában. Az elmúlt 14 évben már összesen 10.000.000 forint fölé emelkedett az összeg, amivel segíteni tudtuk őket.” – mondta el Schweickhardt András, a gyártó céget alapító család egyik tagja.
Aki a gesztenye napon nem tudott ott lenni, de szeretne segíteni a Bakonyszűcsi Otthonnak, ellátogathat Gesztenye Marci közösségi oldalára, ahol egyetlen kattintással gesztenye rudit küldhet a gyógyuló gyerekeknek.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >