Reklámtorta 2018: A printbe vetett bizalom még mindig erős

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 02. 28. 11:32

A 2018. évi reklámtortát 2019. február 27-én mutatták be a szakmai szervezetek által rendezett sajtótájékoztatón, amelyen Kovács Tibor, az MLE elnöke ismertette a sajtóra vonatkozó eredményeket.

Tavaly 105,452 milliárd Ft volt a 2018-as teljes sajtópiaci bevétel. Ez is megerősíti, hogy elengedhetetlen a sajtó olvasóközönségére összpontosítani a hirdetők számára, és látjuk, hogy a korábbi trendfordulónak megfelelően, továbbra is komoly tényező a print hirdetési szegmens.

A sajtó üzleti modellje változatlanul erős és stabil lapárbevételen alapul, amit kiegészítenek a hirdetési, valamint az évről évre emelkedő digitális tartalomhoz kapcsolódó bevételek. Nyilvánossá váltak a 2018. évi sajtópiaci eredmények: a sajtópiac 39,667 milliárd forint reklámbevételt és 56,752 milliárd forint lapeladásból származó bevételt ért el 2018-ban. A bevalló kiadóvállalatok a print költésen kívül 9,033 milliárd Ft online hirdetési árbevételt realizáltak.

Az MLE összesítése alapján 2018-ban a „net-net” (ügynökségi és egyéb kedvezményekkel csökkentett) nyomtatott reklámpiac bevétele ismét növekedést mutatott, 39,667 milliárd forint volt. A sajtó összesített árbevétele, a lapterjesztésből származó 56,752 milliárd forinttal és a bevallásban szereplő online bevétellel együtt 2018-ban 105,452 milliárd forint.

A bevételi számok azt mutatják, hogy a print piac egy stabil, több lábon álló szegmens, ahol a válság előtti reklámbevétel-fókusztól a médiavállalatok üzletpolitikája visszatérni látszik a fogyasztói bevételek felé, hiszen az olvasókra mindenképpen megéri összpontosítani.

Nem véletlen, hogy a hirdetők egyre nagyobb nyitottságot mutatnak a printre, semelyik másik médium-típus nem kap annyi osztatlan figyelmet a használata közben, mint az újságok (69%), ez pedig a reklámbefogadás szempontjából nagyon jót jelent
A print szegmens nem utolsósorban magas reklám elfogadottságot is biztosít: az olvasók négyötöde szerint az újságokhoz és a folyóiratokhoz a reklám „egyszerűen hozzátartozik” és csak egy kisebbség találja azt zavarónak.

Az NRC hazai kutatása szerint még mindig a nyomtatott sajtóban megjelenő hirdetéseket találják olvasóik a legfigyelemfelkeltőbbnek és leginkább nekik szólónak. Nem véletlen, hogy a print generálja a legtöbb vásárlást és érdeklődést is. Magasan a nyomtatott hirdetések generálják a legtöbb vásárlást és érdeklődést, nem függetlenül attól, hogy a fogyasztók ezeket szeretik a legjobban – derült ki az internetezők körében végzett hazai kutatásból. A print a tévés, a közösségi médiás, online display és online videós hirdetéseket is lekörözte mindegyik szempont szerint.

A sajtó nem csak árbevétel, de a médiamárkák kínálata szempontjából is piacvezető. A Whitereport adatbázisa szerint a Magyarországon elérhető médiamárkák több mint 6000 üzemeltetőjéből 940 olyan gazdasági vállalkozás, amely tevékenysége alapján médiavállalkozásnak tekinthető, és elérhető volt árbevételi adata 2017-re. A legnagyobb szegmens a lapkiadók és a televíziós médiaszolgáltatók, köszönhetően összetett bevételi modellüknek, szemben az alapvetően reklámbevételekre építő online és rádiós tartalomszolgáltatói, illetve köztéri szegmensekkel.

Kapcsolódó cikkeink