Reklámtorta: 100,416 milliárd Ft a 2014-es teljes sajtópiaci bevétel

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 03. 03. 11:41

Nyilvánossá váltak a 2014. évi sajtópiaci eredmények. A sajtópiac 34,637 milliárd forint reklámbevételt és 60,179 milliárd forint lapeladásból származó bevételt ért el 2014-ben. A bevalló kiadóvállalatok a print költésen kívül 5,6 milliárd Ft online hirdetési árbevételt realizáltak.

ujsag

A Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) 2012-től teszi közzé a sajtópiaci reklámköltés becsült adatait. Az MLE felmérésének célja a nyomtatott sajtóban, a reklámból befolyt, tényleges árbevételek számszerűsítése, mivel ezekről az adatokról korábban csak becslések láttak napvilágot.

A 2014. évi reklámtortát mutatták be 2015. március 3-án a szakmai szervezetek által rendezett sajtótájékoztatón, amelyen Kovács Tibor, az MLE elnöke ismertette a sajtóra vonatkozó eredményeket. Az MLE összesítése alapján 2014-ben a „net-net” (ügynökségi és egyéb kedvezményekkel csökkentett) nyomtatott reklámpiac bevétele 34,637 milliárd forint volt. A tavalyi bevétel 3,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi 35,806 milliárdtól.

A sajtó összesített árbevétele, a lapterjesztésből származó 60,179 milliárd forinttal és a bevallásban szereplő online bevétellel együtt 2014-ben meghaladta a 100 milliárd forintot.

Mindent figyelembe véve, az előrejelzések szerint a hazai lappiac 2007 óta tartó zsugorodása 2015-ben megállhat. Beállhat egy új egyensúly, amely komplex hatások következménye. Ehhez azonban változatlanul az szükségeltetik, hogy a kiadók megfelelő válaszokat találjanak a létüket fenyegető kihívásokra.

A TOP 5 szegmens részaránya a teljes bevételből 89%, ezen belül napilapok 35%, női lapok 19%, az önkormányzati és ingyenes lapok 16%, a gazdasági és közéleti magazinok 10%, B2B lapok 8,5 % arányt képviselnek.

“Immár második éve tart a lappiaci bevételek csökkenésének lelassulása, amely jó hír a print piac számára. A reklám- és terjesztési bevételek közösen egyértelműen mutatják a sajtópiac súlyát, a gazdaságban betöltött szerepét, ezt az adatot erősítik meg az olvasottság kutatás (NOK) számai is, eszerint a magyar lakosság 85,1%-a, 7 217 000 lapolvasó olvas nyomtatott terméket.

Az online tartalmak területén, a bevallást adó kiadóvállalatok összesen 5,6 milliárd forint online hirdetési árbevételt realizáltak, amely 2,5 %-os növekedést jelent a tavalyi évhez képest, amely összeg mutatja, hogy a kiadók az online tartalomszolgáltatói piac hirdetési szeletéből is jelentős részt tudhatnak magukénak.

A reklámadónak köszönhetően azonban 2014-ben fokozódott a hazai írott sajtó sérülékenysége, és a globális szereplőkkel szembeni versenyhátránya (pl. Google, Facebook), melyek továbbra is adómentesen tudják majd az országból kijuttatni a profitjukat. Ez gyakorlatilag behozhatatlan versenyhátrányt jelent a hazai médiaipar szereplői számára.” – mondta el Kovács Tibor, a Magyar Lapkiadók Egyesületének elnöke.

Kapcsolódó cikkeink