Reklámtorta: 100,416 milliárd Ft a 2014-es teljes sajtópiaci bevétel
Nyilvánossá váltak a 2014. évi sajtópiaci eredmények. A sajtópiac 34,637 milliárd forint reklámbevételt és 60,179 milliárd forint lapeladásból származó bevételt ért el 2014-ben. A bevalló kiadóvállalatok a print költésen kívül 5,6 milliárd Ft online hirdetési árbevételt realizáltak.
A Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) 2012-től teszi közzé a sajtópiaci reklámköltés becsült adatait. Az MLE felmérésének célja a nyomtatott sajtóban, a reklámból befolyt, tényleges árbevételek számszerűsítése, mivel ezekről az adatokról korábban csak becslések láttak napvilágot.
A 2014. évi reklámtortát mutatták be 2015. március 3-án a szakmai szervezetek által rendezett sajtótájékoztatón, amelyen Kovács Tibor, az MLE elnöke ismertette a sajtóra vonatkozó eredményeket. Az MLE összesítése alapján 2014-ben a „net-net” (ügynökségi és egyéb kedvezményekkel csökkentett) nyomtatott reklámpiac bevétele 34,637 milliárd forint volt. A tavalyi bevétel 3,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi 35,806 milliárdtól.
A sajtó összesített árbevétele, a lapterjesztésből származó 60,179 milliárd forinttal és a bevallásban szereplő online bevétellel együtt 2014-ben meghaladta a 100 milliárd forintot.
Mindent figyelembe véve, az előrejelzések szerint a hazai lappiac 2007 óta tartó zsugorodása 2015-ben megállhat. Beállhat egy új egyensúly, amely komplex hatások következménye. Ehhez azonban változatlanul az szükségeltetik, hogy a kiadók megfelelő válaszokat találjanak a létüket fenyegető kihívásokra.
A TOP 5 szegmens részaránya a teljes bevételből 89%, ezen belül napilapok 35%, női lapok 19%, az önkormányzati és ingyenes lapok 16%, a gazdasági és közéleti magazinok 10%, B2B lapok 8,5 % arányt képviselnek.
“Immár második éve tart a lappiaci bevételek csökkenésének lelassulása, amely jó hír a print piac számára. A reklám- és terjesztési bevételek közösen egyértelműen mutatják a sajtópiac súlyát, a gazdaságban betöltött szerepét, ezt az adatot erősítik meg az olvasottság kutatás (NOK) számai is, eszerint a magyar lakosság 85,1%-a, 7 217 000 lapolvasó olvas nyomtatott terméket.
Az online tartalmak területén, a bevallást adó kiadóvállalatok összesen 5,6 milliárd forint online hirdetési árbevételt realizáltak, amely 2,5 %-os növekedést jelent a tavalyi évhez képest, amely összeg mutatja, hogy a kiadók az online tartalomszolgáltatói piac hirdetési szeletéből is jelentős részt tudhatnak magukénak.
A reklámadónak köszönhetően azonban 2014-ben fokozódott a hazai írott sajtó sérülékenysége, és a globális szereplőkkel szembeni versenyhátránya (pl. Google, Facebook), melyek továbbra is adómentesen tudják majd az országból kijuttatni a profitjukat. Ez gyakorlatilag behozhatatlan versenyhátrányt jelent a hazai médiaipar szereplői számára.” – mondta el Kovács Tibor, a Magyar Lapkiadók Egyesületének elnöke.
Kapcsolódó cikkeink
Ez a legerősebb márkával rendelkező szakmai szervezet Magyarországon: mindössze egy nyert Business Superbrands díjat
A világ több mint 90 országában díjazza a legkiválóbb fogyasztói…
Tovább olvasom >Globális polikrízisek a logisztikában: sok a kihívás, de állandó az alkalmazkodás a szektorban
A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) május folyamán számos szakmai rendezvénnyel,…
Tovább olvasom >Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)
Ma van a Logisztika Napja. Ilyenkor országhatáron innen és túl…
Tovább olvasom >További cikkeink
Friss kutatás: a magyarok közel fele nem használ fényvédő krémet, ráadásul a déli órákban sem kerülik a napfényt
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyar lakosság mindössze 8…
Tovább olvasom >Rekordbírsággal majdnem 400 millió forintra büntette a GVH a Bookingot
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a…
Tovább olvasom >K&H: a szén-dioxid-kibocsátás magától nem csökken
Fenntarthatósági stratégia és konkrét karbonlábnyom-csökkentési tervek híján a magyar vállalatok…
Tovább olvasom >