A reklámszövetség és társszövetségei szerint meg kell szüntetni a reklámadót

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 03. 29. 11:39

A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) és társszövetségei szerint a kormány a reklámadó 9 százalékra emelésével hadat üzent a hazai média iparnak. Továbbra is úgy látják, hogy a reklámadót meg kell szüntetni, mert nemcsak az iparágra káros, hanem a teljes magyar gazdaságra, ahogy ezt az MRSZ reklámgazdasági hatástanulmánya is alátámasztotta – közölték a szövetségek az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményükben.

MRSZ

A kommunikációs iparág szakmai szervezetei által jegyzett közlemény felidézte: a kormány az Európai Bizottság 2016. november 4-i határozatára és az Európai Bíróság március 24-i végzésére reagálva kedden benyújtotta azt a törvénytervezetet, amely szerint a reklámadó mértéke az eddigi 5,3 százalék helyett idén január 1. és május 31. között 0 százalék lesz, majd június elsejétől 9 százalékra emelkedik.
Az MRSZ és társszövetségei véleménye szerint a kormány intézkedése ellehetetleníti a piaci keretek között Magyarországon működő médiavállalatokat, megfosztja a hazai kommunikációs iparágat növekedési lehetőségeitől, sőt életképességüket is veszélyezteti, ugyanakkor a globális szereplők számára további versenyelőnyt biztosít. A 2016-os reklámköltési adatok szerint egyedül az online hirdetési piac tudott 9 százalék feletti növekedést felmutatni, az összes többi kommunikációs csatorna 9 százalék alatti növekedést realizált – írták.
Felidézték: a PWC 2016-ban elkészített reklámgazdasági hatástanulmánya szerint a hazai egy főre jutó reklámköltések elmaradnak akár a régiós, akár a vizsgált 28 ország átlagától. A szövetségek számára érthetetlen a kormány javaslata, különösen, hogy a tanulmány világosan rámutatott, a reklám nagyban hozzájárul az ország gazdasági teljesítőképességéhez – tették hozzá.
A 9 százalékos reklámadó szerintük egyértelműen kigazdálkodhatatlan a magyar médiavállalatok számára. Így ez az intézkedés vagy mesterséges áremelkedést idézne elő, amelyet egyértelműen a termékeket és szolgáltatásokat hirdető vállalatok fognak megfizetni, így végső soron a fogyasztókat is érinteni fogja, vagy az elsősorban nem állami hirdetési bevételekből, hanem még piaci alapon létező médiavállalatok ellehetetlenüléséhez vezetne – közölték.
A közlemény kitér arra is, hogy a szövetségek nem csak a kommunikációs iparágnak tartják elfogadhatatlannak az intézkedést, hanem érthetetlennek tartják azt is, hogy a kormányzat az adó bevezetésével saját gazdaságpolitikai céljával szemben inflációt gerjesztő hatást vált ki.
Az MRSZ és társszövetségei a közlemény szerint ismételten szakmai egyeztetésre kérik a kormányt, és magyarázatot várnak a 9 százalékos adókulcs mértékére vonatkozóan. A kommunikációs iparág szakmai szervezetei a reklámadó napirendre kerülése óta egységesen fejezik ki tiltakozásukat a reklámadó koncepciójával kapcsolatosan, és továbbra is együttesen kérik a kormányt, hogy fontolja meg a reklámadó teljes megszüntetését – írták.
A közleményt a Magyar Reklámszövetség mellett a Direkt- és Interaktív Marketing Szövetség, a Helyi Rádiók Országos Egyesülete, az Interactive Advertising Bureau Hungary, a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete, a Magyar Lapkiadók Egyesülete, az MRSZ OOH Tagozat Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete, a Magyar Marketing Szövetség és a Professzionális Piackutatók Társasága jegyzi. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink