Reklámpiaci körkép: legalább olyan erős a közterület, mint a közösségi média

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 02. 24. 10:22

Már ugyanabból a pozícióból verseng a fogyasztók figyelméért a közterületi reklám, mint a közösségi média vagy az internet – derült ki a JCDecaux Hungary országos reprezentatív kutatásából[1], melyben a különböző reklámfelületek COVID utáni elérését és megítélését vizsgálták. Minden második megkérdezett utánanézett már egy terméknek vagy szolgáltatásnak közterületi reklám hatására, a városi, fiatal fogyasztói szegmens körében pedig ez utóbbi reklámfelület bír a legerősebb aktivizáló hatással.

Erős, mint a közösségi média

Meglepő eredményre jutott a piacvezető magyarországi outdoor cég 2021 végén készített, országos reprezentatív kutatása: a közterületi reklám (36%) ugyanolyan hatékony a figyelemfelkeltés szempontjából, mint a közösségi média (37%) vagy az internet (34%), miközben a tévét (33%), a rádiót (15%) és a nyomtatott sajtót (15%) meg is előzi. Ráadásul a magasan képzett, városi, fiatal célcsoportra szűkítve egyértelműen a közterület kerül ki győztesként. Az utóbbi fogyasztói réteget reprezentáló keresdagalambot.hu* közösség 59 százalékban figyel fel a közterületi reklámfelületekre, 56 százalékban a közösségi médiára, 40 százalékban az internetes oldalakra, 30 százalékban a tévére, 13 százalékban a nyomtatott sajtóra, és 12 százalékban a rádióra. Ők azok, akik más kommunikációs eszközökkel jóval nehezebben vagy lényegesen drágábban érhetők el.

Közterületi reklám hatására – ugyanúgy, mint az internetnél vagy közösségi médiánál – átlagosan 2 tevékenységre ösztönözhetők az arra figyelők: minden második megkérdezett utánanéz egy outdoor plakáton látott terméknek vagy szolgáltatásnak, 46 százalékuk pedig felkeresi a rajta látható weboldalt. A városi fiatalok körében ezek a mutatók még magasabbak (70%, illetve 63%) és ők minden tekintetben aktívabban reagálnak az outdoor hirdetésekre, mint a többi reklámfelületre, legyen szó internetes játékban való részvételről, megosztásról, vásárlásról, QR-kód beolvasásáról vagy applikáció letöltéséről. Ugyanakkor a kutatás azt is vizsgálta, hogy ezt a városi célcsoportot mi zavarja leginkább a digitális térben. A fiatalokat leginkább a felbukkanó/pop-up hirdetések (87%) idegesítik, ezt követi a tartalom eléréséhez szükséges regisztráció (79%), és a sütik elfogadása (71%).

Samu Tímea, a JCDecaux vezérigazgatója szerint a pandémia óta egyértelműen felértékelődött a közterületi hirdetések kommunikációs funkciója. „A tudatos fiatal fogyasztói réteg nagy része adblockerrel szűri az internetes hirdetéseket, de a közterületet nem tudják kikerülni, hiszen egy buszmegállóban átlagosan akár 5-10 percet is eltöltenek” – mondja a szakember, majd hozzáteszi, hogy fontosnak tartja a mostani kutatást, hiszen ez alátámasztja saját tapasztalataikat is, hogy a városi, edukált** célcsoport körében a közterület már hatékonyabb hirdetési eszköz, mint a tévé vagy a közösségi média.

A pandémia miatt felgyorsult digitális transzformáció a reklámpiacon is rendkívüli mértékben és tempóban tágítja az innováció és a kreativitás horizontját. A kutatás szerint a többség találkozott már mozgó vagy digitális közterületi reklámmal, és egyértelműen úgy nyilatkoztak, hogy nagyobb a figyelemfelkeltő ereje, mint a hagyományos közterületi hirdetéseké.

„Egyre több saját outdoor kampány kap AR kiterjesztést vagy egyedi interakcióra ösztönző megoldást, így több esetben működnek egyedi reklámfelületként a megállók, utasvárók” – mondja Samu Tímea. „Ahhoz, hogy a tudatosodó fogyasztói réteget érdemben tudjuk megszólítani, szükségünk van ezekre a formabontó megoldásokra is” – teszi hozzá.

*A keresdagalambot.hu közösség egy az outdoor reklámra affinis magasan képzett, városi, fiatal célcsoport. A közösség outdoor felületekről toborzott, online kutatási panel, amely közép- vagy felsőfokú végzettségűekre, Budapestre, 18-49 évesekre reprezentatív.

** Edukált: középfokú és felsőfokú végzettséggel rendelkezők

 

Címkék: ,

Kapcsolódó cikkeink