RehabJob: nekünk az a siker, ha már nem kellünk

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 05. 22. 11:15

Két új kezdeményezést indított útjára a megváltozott munkaképességűek munkahelyi integrációjával foglalkozó RehabJob. Mindezt az a felismerés vezette, hogy még mindig nem tekinthető megoldottnak a megváltozott munkaképességűek társadalomba történt integrációja, sőt a megváltozott munkaképességűek mellett más csoportokba tartozók is küzdenek munkahelyi beilleszkedésükkel. A társadalmi érzékenység alacsony, és ez igaz a munkáltatókra is. Pedig az érzékenyítéssel a védett tulajdonságokkal rendelkező, illetve a speciális helyzetű munkavállalók százezreinek helyzete is könnyebbé válhatna, munkahelyek működése bizonyulna hatékonyabbnak.

rehabjobAz egyik új kezdeményezés, a RehabJob most készülő szemléletformáló kisfilm-sorozata abban segít, hogy olyanokat is bevonjon az integráció gondolatkörébe, akik személyesen nem vesznek részt felkészítő vagy érzékenyítő programokon, és jómaguk nem is érintettek. A rövidesen a rehabjob.hu honlapra felkerülő 10, egyenként 1 perces rövidfilm olyan érveket sorakoztat fel, amelyek alapján egyértelművé válik, mennyire szükség lenne a megváltozott munkaképességű munkatársakkal szembeni előítéletek leépítésére és foglalkoztatásuk, beilleszkedésük zökkenőmentes megoldására. Bár a filmek elsősorban a legközvetlenebbül érintetteknek, így a befogadáson gondolkodó munkahelyeknek és a munkába állásra készülő megváltozott munkaképességű embereknek készülnek, de az interneten bárki számára hozzáférhetőek lesznek, és így a szélesebb közvélemény felkészítését és érzékenyítését is szolgálják.

“Másik kezdeményezésünk is az integráció gondolatkörének tágítását szolgálja” – mondta Markos Ádám, a RehabJob szakmai vezetője. “Tapasztalatunk szerint bizonyos szempontból mindenki integrációra szorul. Mindannyian rendelkezünk egyéni sajátosságokkal, tulajdonságokkal, és ezeknek a munkahelyi elvárásokhoz történő illesztése távolról sem könnyű. Azt ismertük fel, hogy az esélyegyenlőségi törvényben felsorolt védett tulajdonságokkal, vagy bármilyen más speciális helyzettel, igénnyel rendelkező munkavállalók szükségleteinek figyelembevételéhez rengeteg esetben az őket foglalkoztató cégeknek, sőt saját maguknak is segítségre van szüksége. Mi ahhoz tudunk hozzájárulni, hogy mindenki sikeresen tudjon integrálódni” – mondta Markos Ádám.

A RehabJob a fenti felismerésre alapozva szélesíti szolgáltatásainak körét, és a közeljövőben – a megváltozott munkaképességűek munkahelyi beilleszkedését célzó érzékenyítő és integrációs projektjei mintájára – programokat szervez a védett tulajdonságok, illetve a speciális igényű munkavállalók sajátosságainak a kezelésére is. Ezek során a RehabJob azoknak a felméréseknek a tapasztalataira épít, amelyeket a munkahelyi integráció kapcsán eddig készített. ”Egy etnikai kisebbséghez tartozók, a több eltartottal egyedül élő felnőttek vagy a hosszabb munkanélküliség után újból munkába állók mind sajátos nehézségekkel küzdenek. Egy jól működő szervezet esetében tudni kell segíteni minden munkavállalónak megtalálni a helyét a munkafolyamatokban és a közösségben, és ezt szolgálják majd az új programok” – mondta Markos Ádám.

„Eközben folyamatosan dolgozunk a megváltozott munkaképességű munkavállalók integrálásán is, hiszen ez az alapvető küldetésünk. Egyre több nagy piaci szereplő kötelezi el magát az ügyük mellett és veszi igénybe a szolgáltatásainkat. Korábbi ügyfeleink között már vannak olyanok, akikkel végighaladtunk az átvilágítási folyamaton és olyan információkkal rendelkeznek saját szervezetükről, mely a sikeres integrációt teszi lehetővé. Van ahova már több munkavállalót is közvetítettünk az érzékenyítések és képzések után, és akad olyan cég, amelyik még előrébb tart, és már az úgynevezett 5 %-os kvótát is betöltötte vagy akár át is lépte. Számunkra a legnagyobb sikert az jelenti, ha a cégek elsajátítják a folyamatot, és az alapok elsajátítását követően saját maguk végzik az érzékenyítési és integrációs tevékenységet. Az a siker fokmércéje, ha mi már nem is kellünk” – mondta Dobár Attila, a JobGroup RehabJob üzletágának vezetője.

„Saját szervezetünk, tudásunk és szolgáltatásaink sokszínűségét is jól jelzi, hogy március közepén a Job Kft. – már másodszor – Fogyatékosság-barát munkahely elismerésben részesült, az elmúlt héten pedig elnyerte a Családbarát munkahely díjat is. Ez talán azt bizonyítja, hogy a társadalmi érzékenyítést mi magunkon kezdtük. Tapasztalatunkat és tudásunkat minél több olyan vállalkozásnak szeretnénk továbbadni, amelyek bár felismerték a diverzitás és az integráció előnyeit és szükségességét, de a megvalósításhoz még segítségre van szükségük” – mondta Dobár Attila.

Kapcsolódó cikkeink