Régi fényében tündökölhet a karácsony
Úgy tűnik, az áruházláncok már azzal számolnak, hogy karácsonyra véget érhet a válság. A Marks & Spencer például akkora forgalomnövekedéssel számol, hogy a tavalyinál 5 ezerrel több, 20 ezer kisegítő dolgozót vesz fel a karácsonyi roham időszakára.
A Marks & Spencer Nagy-Britannia egyik legnagyobb áruházlánca: nem csak a hazánkban is ismert ruházati üzletekkel vannak jelen a piacon, hanem élelmiszert és vegyiárut is forgalmazó "klasszikus" szupermarketeket is működtetnek -ezért is fontos a mostani bejelentésük.
A kisegítő munkatársakat brit és írországi áruházaikba várják, októbertől december végéig. Felvesznek például bolti eladókat, raktári dolgozókat, de az M&S kávézókba is keresnek kisegítő munkaerőt.
Ugyanakkor Stuart Rose, a Marks & Spencer elnöke nemrégiben úgy fogalmazott, hogy -habár a cég eredményei egyértelműen pozitívak- a fogyasztói bizalom erősödésének ellenére óvatosak maradnak a cégnél, nem számítanak 2010-ben könnyű esztendőre – írja a penzcentrum.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >