Randstad: tízből nyolc magyar recesszióra készül

Dátum: 2013. 01. 08. 11:40

Magyarországon a munkavállalók 78 százaléka számít a gazdasági helyzet további súlyosbodására a Randstad munkaerőpiaci szolgáltató felmérése szerint, amelyből az is kiderül, hogy a görögök után a magyarok látják a legsötétebben a jövőt.

A 2012 október-novemberében végzett felmérés kedden ismertetett adatai szerint a megkérdezettek 94 százaléka válaszolt úgy, hogy rossz állapotban van az ország gazdasága és 78 százalékuk gondolta úgy, hogy 2013-ban tovább romlik a helyzet.

A 32 országra kiterjedő felmérés arra is rámutat, hogy a magyaroknál csak a görögök borúlátóbbak: náluk 84 százalék számít recesszióra az idén. Gazdasági növekedést a magyaroknak csak a 13 százaléka vár, míg a szlovákoknál 22 százalék, a lengyeleknél 28 százalék, a németeknél pedig 48 százalék bízik abban, hogy 2013-ban javulni fog a helyzet.

Míg 2010 végén a megkérdezettek több mint 80 százaléka gondolta úgy, hogy a következő esztendőben növekedni fognak a bevételei, két év alatt a bizakodók aránya 45 százalékra csökkent.

A magyarok 55 százaléka gondolja úgy, hogy 2013-ban nem fog fizetésemelést kapni. A férfiak valamivel bizakodóbbak, közülük 48 százalék számít a jövedelme növekedésére, míg a nőknél csak 42 százalék.  „Ez az eredmény valószínűleg összefügg azzal, hogy mit gondolnak a megkérdezettek a munkáltatójuk gazdasági helyzetéről. A felmérésben részt vevők többsége, 60 százaléka szerint a munkahelye pénzügyi helyzete 2013-ban nem fog javulni, ebből következően valószínűleg a fizetésemelést sem tudja majd kigazdálkodni” – magyarázta az adatokat Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.

A felmérés során Magyarországon összesen 4860, legalább heti 24 órában, fizetett alkalmazottként dolgozó, 18-65 éves munkavállaló válaszolt a kérdésekre.