Randi Gasztrohős módra
2018. 09. 06-án újra Gasztro Randit szerveznek a Gasztrohősök Budapesten, a Budapesti Gazdasági Egyetem Markó utcai épületében. A termelő-étterem találkozóra idén is várják a jó minőségű hazai alapanyagokat kereső séfeket, étterem tulajdonosokat.

A 2015-ben életre hívott esemény célja, hogy elindítsa a párbeszédet, a beszállítói együttműködések kialakulását a hazai termelők, környezetbarát szolgáltatást nyújtó cégek és a vendéglátóhelyek között.
“Sokszor hallottuk a vendéglátóhelyektől, hogy nagyon nehéz megtalálni a jó minőségű árut kínáló, megbízható termelőket, akikkel együtt tudnak dolgozni. A Gasztrohősök pedig ott segítenek, ahol tudnak, így elindítottuk a Gasztro Randit, hogy minél több helyi alapanyagból készült étel kerülhessen a vendégek tányérjára.” – mondta el Vighné Boóc Judit az alapítvány fenntartható vendéglátóhely szakértője.
A tavalyi évben nem csak a fővárosban, hanem két vidéki helyszínen; Balatonszárszón és Egerben is randizhattak a termelők és az éttermesek, ahol szintén nagy érdeklődés övezte a kezdeményezést. Így az összes eddigi esemény során több, mint száz termelő és vendéglátóhely találkozott egymással és kialakult több együttműködés is.
A civil szervezet és a Budapesti Gazdasági Egyetem 2016 óta működnek együtt. Az
oktatási intézmény Fenntarthatósági Stratégiájához jól illeszkedik a Felelős Gasztrohős célja – a felelős étkezés elterjesztése és a hazai vendéglátóhelyek környezetbarát törekvéseinek segítése- ezért a két szervezet a későbbiekben is tervez együttműködéseket.
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a kormány a cukrászdákra is kiterjeszti az 5+1 pontból álló vendéglátóipari akciótervet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Önálló standdal tért vissza Magyarország a bécsi Ferien Messére
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Ismét kinyit a Jövő Áruháza a SIRHA Budapest kiállításon! (1. rész)
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Bruttó 600 ezertől 1,5 millióig: a számok is csökkentik a pályakezdők szorongását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
