Rakétaként lőtt ki a Kellogg részvénye: Ferrero-vásárlás lehet a háttérben
Ritkán látni olyat, hogy egy nagy nyugati tőzsdén egy ismert vállalat részvénye egyetlen nap alatt 56 százalékot erősödik – márpedig ez történt az amerikai WK Kellogg gabonapehely-gyártóval, miután elterjedt a hír, hogy a világ egyik legismertebb édességgyártója, az olasz Ferrero megvásárolhatja a céget.
A BBC, a Wall Street Journal és a Financial Times értesülései szerint az akvizíció már a héten megvalósulhat, a vételár pedig elérheti a 3 milliárd dollárt. Ez komoly lökést adhat a régóta anyagi gondokkal küzdő Kellogg-nak, amely több mint félmilliárd dollárnyi adósságot halmozott fel az elmúlt években.
A lehetséges vevő, a Ferrero a világ második legnagyobb édességipari vállalata, olyan világszerte ismert márkákkal, mint a Nutella, a Kinder, a Tic Tac vagy a Ferrero Rocher. A családi tulajdonban maradt vállalatot még a 19. században alapította Pietro Ferrero, mai elnöke, Giovanni Ferrero pedig Olaszország leggazdagabb embere. A cég akkora szereplő a piacon, hogy egyedül állítólag a világ mogyorótermésének negyedét használja fel.
A célkeresztbe került Kellogg’s ugyancsak legendás márka: reggeli pelyheit szinte minden amerikai ismeri, de hazánkban is népszerűek. Az alapító, Will Keith Kellogg története külön regényt érdemel: az egykori seprűárusból lett egészséges táplálkozást hirdető milliomos, aki vagyonát jótékony célokra áldozta, és 91 évig élt.
A Kellogg azonban az utóbbi időben nemcsak piaci, hanem politikai ellenszélben is találta magát. Donald Trump „Make America Healthy Again” kampányában külön kritika érte azokat az élelmiszereket, amelyek mesterséges színezékeket tartalmaznak – így a Kellogg termékei is célkeresztbe kerültek. A vállalat már bejelentette, hogy az iskolai ellátásból kivonja a szintetikus színezékeket a 2026–27-es tanévre, ám a lakossági termékekre vonatkozó teljes átállásra még nincs konkrét határidő.
A részvénypiaci eufória egyértelműen a Ferrero esetleges megjelenésének szól – a befektetők szerint egy stabil, nemzetközileg sikeres tulajdonos újra lendületbe hozhatja az amerikai reggelizőpiac ikonikus szereplőjét.
Kapcsolódó cikkeink
Öt új termékkel bővíti kínálatát a Ferrero
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyarországon is bemutatkozik a Nutella Plant-Based
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kettéválik a Kraft Heinz: új korszak kezdődik az élelmiszeripari óriás történetében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rózsaszín kamionok és kortárs művészek és influencerek hozzák mozgásba a reményt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AgriTech InnoExpo 2025 – ahol az innováció találkozik a természettel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
