Rákapcsolt a cseh kiskereskedelem
Márciusban 7,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom éves összehasonlításban Csehországban a februári 0,6 százalék után – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) kedden Prágában.
Az első negyedévben éves összehasonlításban 4,8 százalékos volt a kiskereskedelmi forgalom növekedése.
A leggyorsabban továbbra is az internetes eladások növekednek, márciusban ez 25,8 százalékot tett ki.
A naptári hatásoktól megtisztítva a kiskereskedelmi forgalom márciusban 7 százalékkal emelkedett a februári 4,9 százalékkal összevetve. A naptárhatásoktól megtisztított negyedéves növekedés 5,1 százalékos volt. A kiigazított adatra hatott az is, hogy tavaly a húsvéti vásárlások márciusra, míg az idén áprilisra estek, így az idén jó áprilisi eredmény várható. A külkereskedelem mérlege márciusban 22,6 milliárd korona többletet mutatott, ami éves szinten 1,7 milliárd koronával jobb eredmény az egy évvel korábbinál. A statisztikusok szerint leginkább a cseh gépipari termékek és a személygépkocsik voltak kelendőek külföldön. A idei eladások értéke 4, illetve 3,5 milliárd koronával volt magasabb, mint 2016-ban.
Az európai uniós országokkal folytatott kereskedelem mérlege márciusban 64,5 milliárd koronás többletet hozott, ami 6 milliárd koronával több a tavalyi azonos havinál. Az EU-n kívüli országokkal Csehország mérlege 39,9 milliárd koronás hiányt mutatott, 4,3 milliárddal többet, mint tavaly márciusban. (Kokes János, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Enyhébb kannabiszszabályok jönnek Csehországban
2026. január 1-jén lép hatályba a cseh büntető törvénykönyv legújabb…
Tovább olvasom >Szigorítanák az alkoholszabályozást a csehek – egyre többen támogatják a korlátozásokat
A cseh lakosság jelentős része szigorúbb fellépést sürget az alkoholfogyasztás…
Tovább olvasom >Nem tetszik a cseh gazdáknak az ukrán mezőgazdasági termékek nagyobb arányú behozatala az Európai Unióba
Veszélyezteti a cseh cukorgyártást a kiválasztott ukrán termékek tervezett nagyobb…
Tovább olvasom >További cikkeink
Tiltakoznak a visszaváltási díj csökkentése miatt a kereskedők
Az Országos Kereskedelmi Szövetség megdöbbenéssel értesült arról, hogy a MOHU…
Tovább olvasom >Az Európai Bizottság elfogadta a kkv-k önkéntes fenntarthatósági jelentéstételére vonatkozó ajánlást
A VSME (Voluntary Sustainability Reporting Standard for non-listed Micro, Small…
Tovább olvasom >Az elmúlt napokban látott gyengülés ellenére a forint büszke lehet az idei teljesítményére
A múlt péntek óta a forint szerepelt a legrosszabbul a…
Tovább olvasom >