Rákapcsolt az amerikai kiskereskedelem
Öt hónapja a leggyorsabban nőtt februárban az amerikai kiskereskedelem forgalma: januárhoz képest 1,1 százalékkal – az elemzői várakozásoknak megfelelően – bővült szezonálisan kiigazítva 407,81 milliárd dollárra – közölte a kereskedelmi minisztérium kedden. Az éves szintű bővülés 6,5 százalék volt.
Az autóeladások nélkül számolt kiskereskedelmi forgalom 0,9 százalékkal nőtt az előző hónaphoz viszonyítva, 0,8 százalékos elemzői várakozás mellett.
Januárban az átfogó forgalom – a felülvizsgált adatok szerint – 0,6 százalékkal emelkedett, míg az autóeladások nélkül számolt mutató 1,6 százalékkal esett.
Az amerikai gazdaságban tavaly december óta havi átlagban 245 ezer új munkahely keletkezett, és a bérek is nőttek, ami egyaránt erősítette a belső fogyasztást.
A vártnál nagyobb mértékben, másfél éve a legnagyobb ütemben nőtt az amerikai gazdaság teljesítménye 2011 negyedik negyedévében: a második becslés szerint a negyedik negyedévben 3 százalékkal nőtt éves szinten az amerikai hazai össztermék (GDP), ez 2010 második negyedéve óta a legmagasabb növekedési ütem.
Az amerikai gazdaság elemzők szerint egyértelműen kezd magára találni, miután a harmadik negyedévben 1,8 százalékos, a másodikban 1,3 százalékos volt az éves GDP-növekedés. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed illetékeseinek többsége 2,2-2,7 százalékos idei gazdaságnövekedésre számít. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >Decemberben alig változott a GKI konjunktúraindexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt.– az EU támogatásával –felmérése szerint decemberben…
Tovább olvasom >Ünnepi fogások: bacon kuglóf, baconos sajttorta és szilveszteri kandírozott virslifalatkák
Sokszor egy-egy szokatlanabb hozzávaló, vagy akár maga a tálalás is…
Tovább olvasom >