Ráharaptak a magyar KKV-k az online továbbképzésre – így próbálják túlélni a vírusválságot!
A magyar kis- és középvállalkozások vezetőinek negyede rendszeresen, közel 45 százalékuk legalább egyszer vett már részt nézőként tudásmegosztó online szemináriumokon annak érdekében, hogy az ott megszerzett tudással cége eredményességét növelje. Leginkább a bank és pénzügyi szektorban, az egészségügyben és az építőiparban dolgozók nyitottak a webináriumokra – derül ki a Generali Biztosító KKV-k körében végzett kutatásából. A társaság az eredmények ismeretében most új, ingyenes programmal segíti a kis- és középvállalkozásokat, hogy működésük fenntarthatóbb és eredményesebb lehessen.
A 2020-as esztendő komoly kihívások elé állította a gazdasági élet valamennyi szereplőjét, de a leginkább a kis- és középvállalatok működését érte sokkhatás. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kutatása szerint a szektor szereplőinek 70%-a értékelte nagyon kedvezőtlennek a helyzetét már a vírus második hullámában, illetve 30%-uk nem volt felkészülve a jelenlegihez hasonló válsághelyzetek áthidalására.
Nyitottak a digitális megoldások felé
A járvány váratlan hatása ugyanakkor, hogy a hazai vállalkozások vezetői is egyre fontosabbnak gondolják a digitális eszközök alkalmazását és a digitális transzformáció elősegítését a cégük hatékonyabb működése érdekében.
Ezt támasztja alá a Generali új kutatása is, melyben magyar kis- és középvállalkozások vezetőit kérdezték meg arról, hogy részt szoktak-e venni különböző webinárokon annak érdekében, hogy az ott megtanultakat a való életben is cégük előnyére fordítsák.
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy a válaszadók többsége (69%) legalább alkalmanként részt vesz tudásmegosztó online szemináriumokon, negyedük rendszeresen, közel 45 százalékuk pedig legalább egyszer már hallgatott vagy nézett bele szakmai webináriumok előadásaiba. Leginkább a bank és pénzügyi szektorban (91%), az egészségügyben (81%) és az építőiparban (68%) tevékenykedők nyitottak az online kurzusokra, és főleg hatékonyságnövelés, fenntarthatóság, innováció és jogi témakörben fogadnak szívesen hasznos információkat, míg az agilis vállalatvezetés érdekli őket a legkevésbé.
Új, ingyenes webináriumokkal segítik a KKV szektort
Az idén 190 éves Generali a kutatás eredményeinek ismeretében és az élethosszig tartó partnerség jegyében ingyenes programmal szeretné segíteni a KKV szektor gazdasági kilábalását, a megújulását, és fenntartható fejlődését.
A biztosítótársaság március 11-én edukációs webinár-sorozattal – és a későbbiekben egy KKV-k számára kiírt pályázattal – indítja el EnterPRIZE elnevezésű programját.
Az ötrészes webinár-sorozat tematikáját kifejezetten a kutatás eredményei alapján és a fenntartható fejlődés alapjait szem előtt tartva alakították ki, így azok teljes mértékben illeszkednek a kkv-szektor igényeihez. A hasznos szakmai tippeket, jól bevált gyakorlatokat neves külső szakemberek, cégvezetők, illetve a Generali szakértői adják majd elő olyan a KKV-k életében is megkerülhetetlen kérdésekben, mint az innováció, digitalizáció, a kibervédelem és a hatékonyságnöveléssel együtt járó üzleti modellváltás és a fenntarthatóság.
Kapcsolódó cikkeink
Virágzik a használt termékek piaca
A felnőtt magyar lakosság kétharmada vásárolt már használt terméket, elsősorban…
Tovább olvasom >Ezért választják még sokan a boltokat az online vásárlás helyett
Vásárlás előtt a vevők még mindig szeretik személyesen megvizsgálni a…
Tovább olvasom >Omnichannel Scale 2024 – Miként maradhatnak versenyképesek a magyar kereskedők?
Mindannyian érezzük, hogy valami nagyon megváltozott a kereskedelemben. A digitális…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hazánk büszkén őrzi szőlészeti és borászati örökségét
Magyarország elkötelezett a szőlészeti és borászati örökségének megőrzésében – jelentette…
Tovább olvasom >Az élelmiszergazdaság meghatározó ágazata a tojástermelés
A tojástermelés az élelmiszergazdaság meghatározó ágazata, amelynek versenyképességét számos eszközzel…
Tovább olvasom >Átadták a Fenntartható jövőért 2024 díjakat
Nagyszámú kiemelkedő pályázat érkezett a 2024-es Fenntartható jövőért díjra. A…
Tovább olvasom >