Profitál a válságból az internetes kereskedelem

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 12. 28. 00:01

Rakétasebességgel tör előre az internetes kereskedelem, s ebben a gazdasági válság is komoly élénkítő szerepet játszik – állapítja meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentése.

A 30 legfejlettebb országot – köztük Magyarországot – tömörítő szervezet megállapítja, hogy az e-kereskedelmet illetően jelentős regionális különbségek alakultak ki, amelyek egyrészt az internet elterjedtségétől, másrészt az eltérő fogyasztói szokásokból fakadnak. Amíg 2004-ben az internethasználók 26,9 százaléka vásárolt árut vagy vett igénybe szolgáltatást a világháló közvetítésével, addigra átlagos arányuk tavaly már 35 százalékot tett ki az OECD-ben. A 2008. végi adatokat feldolgozó jelentés szerint legtöbben Norvégiában intézik bevásárlásaikat az interneten, arányuk a teljes felnőtt lakosság körében 62 százalék, őket a dánok (59) és a britek (58) követik. 13 százalékunkkal mi a sereghajtók közé tartozunk, igaz, még így is megelőzzük az olaszokat, portugálokat, görögöket, mexikóiakat és a 2 százalékkal sereghajtó törököket.
Az e-kereskedelem elfogadottsága rohamosan nő. Az OECD tíz évvel ezelőtti felmérése idején azok voltak többségben, akik az internet segítségével tájékozódtak a termékről, majd lementek a boltba és megvásárolták a nekik legmegfelelőbbet. Az online és a hagyományos vásárlási módszer keverése ma is él, de jóval kevesebben alkalmazzák. 2008-ban az EU-ban az internetezők 10 százaléka vásárolt így, miközben a virtuális áruházakban 17 százalékuk hagyott pénzt. Az ezredfordulón az internetező amerikaiak 46 százaléka vásárolt az e-boltokban, mára arányuk 66 százalék fölé nőtt – közli a Népszabadság Online.




Kapcsolódó cikkeink