Príma bővülés a CBA-nál

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 06. 16. 22:44

A CBA számára 2013-ban minden kétséget kizáróan a 2012-es év legvégén megvásárolt Profi és Match üzletek felújítása és megnyitása jelentette a legnagyobb kihívást és befektetett energiát.

 Baldauf_L%c3%a1szl%c3%b3_CBA.jpg Baldauf László, a CBA elnöke

Baldauf_L%c3%a1szl%c3%b3_CBA.jpg
Baldauf László,
a CBA elnöke

– A fáradozásokat aztán ezek az üzletek bőségesen meghálálták, hiszen mindegyikük nagyon jól teljesít, a korábbi forgalmi szint többszörösét
forgalmazzák
– tudjuk meg ­Baldauf ­Lászlótól, a CBA elnökétől. – Tovább erősítettük Príma hálózatunkat is, melyből már több mint 130 található meg országszerte.

A második félévben történtek pozitív változások, teszi hozzá Baldauf László, ami azt jelenti, hogy az egységeik többségében növekedni tudott a forgalom, és a vásárlók a nagyobb hozzáadott termékeket kezdték el keresni. Ezenkívül a magyar termékek egyre jobban előtérbe kerülnek, amely a CBA elnöke szerint szintén örvendetes.

Nagy sikert arattak tavaly a saját gyártatású termékeik is, melyeket a legkiválóbb ár-érték arány jellemez. A saját boraikból a múlt évben már 500 000 üveggel palackoztattak az elmúlt évek nagy sikerére való tekintettel.

– A 2014-es évben is nagyon fontosnak tartjuk a Príma hálózatunk további bővítését, a kereskedelmi vendéglátás minél több helyen történő meghonosítását – emeli ki Baldauf László. – Szintén fontos, hogy készen álljunk arra, hogy abban az esetben, ha valamely piaci szereplő a magyarországi egységeit eladja, akkor, amennyiben azokban fantáziát látunk, meg tudjuk azokat vásárolni. Komoly erőforrásokat szeretnénk fordítani arra, hogy saját márkás termékeink kínálatát felülvizsgáljuk és kiegészítsük: komoly fejlődést látunk ebben a termékszegmensben

Kapcsolódó cikkeink