Feljebb pozicionálnak
Megelégelték a Vörösmarty téri karácsonyi vásár vendéglátósai, hogy gasztronómiai kínálatukat rendszeres bírálják. Arra kerestek megoldást, milyen formában tudnak minőségi gasztronómiát biztosítani a nagy látogatottságú rendezvényen.
Segítségül Bán Teodórát, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezető igazgatóját hívták – sikerrel: a szervezet nemcsak kreatív ötletekkel, de anyagilag is támogatta a kezdeményezést. Hütte néven egy közel 100 négyzetméteres pavilont alakítottak ki azzal a céllal, hogy hagyományhűen vonultassa fel a Kárpát-medence gasztronómiai remekeit – kistermelői alapanyagokkal, illetve értő szakemberek: borászok, sommelier-k, pálinkamesterek, sörfőzők, baristák, kávépörkölők közreműködésével.

Kiss Zoltán
tulajdonos-ügyvezető
XXL Catering
– A Hütte látványkonyhája az Adventi Vásár egész vendéglátását reprezentálja, benne egy állandó séf mellett számos vendégszakács mutatja meg tudását: bemutatókat és kóstoltatásokat tartanak – mondta el lapunknak Kiss Zoltán, az egyik érintett vállalkozás, az XXL Catering tulajdonos-ügyvezetője. – A tematikus hetek keretében minden hétfőn változik az „étlap”, más és más ételfajták kerülnek a figyelem fókuszába. Az ínyencségek, amit a Hüttében kóstolhatnak az érdeklődők, kissé egyszerűbb iskolázásban, de mind megtalálhatók a téren működő valamelyik standon. //
Kapcsolódó cikkeink
Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Teljes körű adventi élelmiszer-biztonsági vizsgálatot rendelt el az NKFH a karácsonyi vásárokban, piacokon, boltokban és ideiglenes árusítóhelyeken
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megnyílt a Vörösmarty téri karácsonyi vásár – prémium árak, stabil kínálat, tematikus hétvégék
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A nap mondása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Többszörös győzelmet aratott a WING a TRIBE Budapest Airport Hotellel a Klasszis TopDesign versenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
