Pont egy hónapja történt, hogy megnyitottuk az idei Business Days konferencia kapuit
…és a Trade Fesztiválra vártuk vendégeinket. Minden évben nagyon készülünk, de idén mindennél jobban. Minden évben nagyon aggódunk és drukkolunk, de idén mindennél jobban. Minden évben nagyon akarjuk, de idén mindennél jobban. Minden évben hálásak és büszkék vagyunk, de idén mindennél jobban…
Talán így tudnám összefoglalni, hogy mennyiben volt más az idei év és a Business Days, mint bármikor korábban az elmúlt 15 évben. 2020 minden szempontból más, nem hasonlít semmihez, de hogy mindennél jobban kellett minden, az nem kérdés.
És azt hiszem, jól döntöttünk. Legalábbis ezt erősítették meg, akik ott voltak velünk, kicsit több mint ötszázan a konferencia négy napján. És bár a részvételi szám önmagában nem jelent semmit, azt mindenképp, hogy az FMCG-piac neves képviselőinek ilyen számú jelenlétére a karanténidőszak óta máshol nem volt példa. Köszönet illet mindenkit, aki bátor volt, vagy csak szimplán ott akart lenni
velünk, akármilyen minőségében is, és azokat is, akik, bár velünk akartak lenni, valamilyen okból nem tudtak – hiszen gondolatban, tudom, hogy velünk voltak.
Talán soha ennyire alaposan nem készültünk, hogy biztonságban tudjunk mindenkit. És persze a programok összeállításában, a helyszín adta lehetőségek kihasználásában és a szórakoztató programokban is feladták idén a leckét a szabályozások. De mindennek megfeleltünk, és úgy tölthettünk együtt négy napot, mintha egy biztonságos, távoli kis szigetről néznénk az eseményeket, és beszélgetnénk arról, hogy mi történt, és mi fog…
Bárcsak biztosan tudnánk!…
Az alábbi összefoglaló videóval szeretnénk megmutatni az idei Business Days konferenciát azoknak, akiket hiányoltunk, és emlékül küldjük azoknak, akik velünk voltak:
A konferencia előadásainak beszámolója a Trade magazin 2020/12-01. számában olvasható majd. Mindenkit várunk sok szeretettel 2021. szeptember 20-24. között Tapolcán, a Hotel Pelionban, a következő Business Days konferencián, járványhelyzetben, vagy azon túl!
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2020/10/Trade-Fesztiva%CC%81l-Business-Days-2020-Team-1024x683.jpg)
Trade Fesztivál – Business Days 2020 Team
Kapcsolódó cikkeink
Fókuszban a csomagolóanyagok – konferencia
Csomagolóanyagot gyárt? Saját márkás terméket szállít be valamely kereskedelmi láncnak?…
Tovább olvasom >Hazai utazásokra fejenként átlagosan 105 000 Ft-ot szánunk
A gazdaságilag aktív korú magyarok 60 százaléka tudott az elmúlt…
Tovább olvasom >Statisztikák tükrében
Helyzetkép a cukrászdákból – Nehéz szemeszter elé nézhetünk címmel tartott…
Tovább olvasom >További cikkeink
JÖN! Egy hét múlva újra itt a „Szerelmem a trade marketing” konferencia
Egy hét múlva ismét itt a „Szerelmem a trade marketing” konferencia.…
Tovább olvasom >Nyílt Marketing Fórum a Magyar Termék Védjegyhasználatról – már lehet regisztrálni!
Idén február 20-án kerül megrendezésre a Magyar Termék Marketing Fórum,…
Tovább olvasom >Bemutatkozik a vásárlás jövője
Új üzletágat épít a Coca-Cola HBC Magyarország. A vezető hazai…
Tovább olvasom >