„Politikai csokoládé” került forgalomba Oroszországban
„Politikai csokoládé” forgalmazását kezdte el egy orosz cég. A bonbonos dobozok borítói az egykori szovjet propagandaplakátok mintájára készültek, és olyan feliratok olvashatók rajtuk, mint: „Férfiak és asszonyok, ne fecsegjetek! Obama lehallgat benneteket!”.
A Konfael cég a „hazafias” bonbonok mellett a nyugati vezetők szatirikus portréját ábrázoló nyalókákat is piacra dobott Oroszországban. A nyalókákon Barack Obama amerikai elnökről, Angela Merkel német kancellárról és Francois Hollande francia elnökről rajzolt karikatúrák találhatók. A bonbonkollekció egyik darabja viszont Vlagyimir Putyin orosz elnököt dicsőíti.
Putyin 62. születésnapja alkalmából tavaly nyáron az orosz államfő képével díszített pólókat és pulóvereket árultak a Vörös tér melletti GUM-ban, amely Moszkva egyik legdrágább bevásárló központja. Mickey Rourke amerikai színész is vásárolt a pólókból, és mutatkozott is benne az őt filmező kamerák előtt.
Tavaly júniusban a szibériai Novoszibirszkben egy olyan csokoládé került piacra, amelynek a csomagolásán egy orosz szupermen szerepelt a Krím-félszigettel a háttérben. A csokin a következő felirat jelent meg: „Krím – gyerünk, vedd el!”. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Újabb Aldi-Lidl árharc van kibontakozóban Németországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Barry Callebaut vezérigazgatójaként folytatja Hein Schumacher
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hiába feleződött a kakaó ára, a csokoládé nem lesz olcsóbb
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MLBKT: a BMI szezonálisan kiigazított januári értéke: 49,3
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >ESG kötelezettség: a kommunikáción is megcsúszhat a rendszer
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Riaszt a RASFF – összefoglaló a 2025-ös magyar esetekből
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

