PM: több területen is lehetőséghez juthatnak a magyar cégek az eurázsiai piacokon
Az Eurázsiai Fejlesztési Bankkal való együttműködés révén a magyar cégeknek egyebek mellett a vízgazdálkodás, a közlekedési és információs technológia, a gyógyszer- és egészségipar, a mezőgazdasági technológiák, továbbá az élelmiszer- és járműipar területén lát befektetési lehetőséget a Pénzügyminisztérium (PM) pénteki közleménye szerint.
Varga Mihály pénzügyminiszter Andrej Belijaninovval, az Eurázsiai Fejlesztési Bank elnökével folytatott tárgyalásán a közlemény szerint azt mondta, a magyar vállalkozások szakértelmüknek és technológiájuknak köszönhetően számos területen juthatnak lehetőségekhez az eurázsiai piacokon.
A miniszter szavai szerint ugyanakkor Magyarország egyre jobb befektetési környezetet kínál a folyamatosan csökkenő közterhek, az Európai Unió legalacsonyabb társasági adója, a szakképzett munkaerő és az uniós átlag mintegy háromszorosát kitevő gazdasági növekedése révén.
A közleményben Varga Mihály kiemelte, az Eurázsiai Fejlesztési Bank komoly lehetőségeket lát a közép-kelet-európai térségben, Magyarország és az eurázsiai térség pénzügyi és kereskedelmi kapcsolatainak jó alapot ad a magyar gazdaság európai összehasonlításban is kiemelkedő teljesítménye, a folyamatosan növekvő belső fogyasztás és a 25 százalék körüli beruházási ráta.
A 2006-ban alapított Eurázsiai Fejlesztési Bank legfőbb célja, hogy elősegítse a térség országainak gazdasági, pénzügyi integrációját, fenntartható gazdasági növekedését magán és állami fejlesztések hosszú lejáratú finanszírozásával. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szorosabb gazdasági és turisztikai partnerségre számíthatunk Montenegróval
Montenegró Magyarország számára kiemelten fontos partner, és a magyar kormány…
Tovább olvasom >Magyarország 20 éve az EU-ban: hogyan változott a külkereskedelem?
2004. május 1-én tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kereskedők akaszthatják meg a Kellanova Mars általi felvásárlását Európában
Versenyjogi vizsgálatot indíthat az Európai Bizottság a Mars közel 36…
Tovább olvasom >Fulfilment szolgáltatást vezet be Európában az AliExpress
Új logisztikai szolgáltatást indít Európában az AliExpress Local+ néven, amely…
Tovább olvasom >Hibrid tejeket vezet be a holland Albert Heijn
Az Albert Heijn, Hollandia legnagyobb élelmiszerlánca elindította első hibrid tej…
Tovább olvasom >