Plázastop a fenntarthatóság köntösében?
A kereskedelmi törvény tervezett módosítása szerint a cégeknek januártól a nemzetgazdasági miniszter által kinevezett tagokból álló Fenntartható Kereskedelemért Szakmai Testület (FKSZT) jóváhagyását kellene megszereznie, ha 300 négyzetméternél nagyobb üzletet akarnak nyitni. A testület mindenhez ért majd: a tervezett kiskereskedelmi üzlet környezetvédelmi, városképi, közlekedési, épületenergetikai, örökségvédelmi, hulladékkezelési, továbbá a környező településekre gyakorolt hatása alapján döntheti el, hogy melyik beruházás kaphat építési engedélyt, és melyik nem.
A szakhatóság az önkormányzatok helyett tilthatja meg a nagyobb kereskedelmi üzlet létesítését. Az uniós előírások tiltják ugyan, hogy gazdasági érdekből vezessenek be külön engedélyezési eljárást, a kormány azonban ezzel az engedélyeztetési eljárással környezetvédelmi-fenntarthatósági köntösbe öltözteti a jogszabályt.
Nem csak a kiskereskedelem fenntarthatóságának az érvényesítése lenne az egyetlen cél. A kísérőszöveg szerint a nagyméretű üzlettípusok – hiper- és szupermarketek, diszkontok – száma Magyarországon mára „az EU-átlag fölé” nőtt, s a szabályozások finom hálójával kell a hazai tulajdonú kisvállalkozásokat helyzetbe hozni a multikkal szemben. Az előterjesztő javasolta Brüsszel „kicselezését”, s mindez magyarázat lehet arra, hogy a Fidesz miért karolta fel váratlanul olyan nagy lelkesedéssel az LMP kezdeményezését a kereskedelmi törvény fenntarthatóságot célzó módosításáról, illetve a plázamoratóriumról.
Az ötlet az LMP-től származott, bár a javaslatot megtevő Szabó Rebeka képviselő szerint szó sem volt egy mindenhez értő csúcsszakhatóság létrehozásáról. Ellenkezőleg: az LMP elképzelése az, hogy helyi szinten maradjon az építési engedélyek kiadása, azonban – szemben az eddigi gyakorlattal – jelentősen kiszélesítenék a döntéshozatalban részt vevők körét, így egy nagy kereskedelmi egység engedélyezésébe a szomszédos önkormányzatokat és a helyi civil és szakmai szervezeteket is bevonnák – írja a Népszabadság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: Nem tud lépést tartani a reálkereset növekedési ütemével a lakossági fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,8, az előző havit 0,4 százalékkal haladta meg februárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

