Planet Budapest 2021: üzleti fordulatot is hoz a fenntarthatóság
Évi 25 százalékkal nőhet a fenntartható innovációk fejlesztésével foglalkozó gazdasági szektorok teljesítménye a következő időszakban, a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó egyik tematikai fókuszpontja éppen annak bemutatása, hogy a fenntarthatóság ma már nemcsak kihívás, hanem gazdasági lehetőség is – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.
A közleményben a tárca hangsúlyozta: üzleti fordulatot is hoz a fenntarthatóság. Mindezt jól mutatja, hogy a fenntarthatósági technológiák fejlesztésével foglalkozó szektorok növekedése 2030-ig elérheti az évi 25 százalékot is, illetve hogy ma már globálisan a befektetők több mint 50 százaléka veszi figyelembe pénzügyi beruházási döntéseinél a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontokat is.
Idén november 29. és december 5. között, a Hungexpón rendezik meg a visegrádi országok közös fenntarthatósági rendezvényét. A közlemény szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szervezésében megvalósuló Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó célja inspiráló közeget biztosítani a politikai, gazdasági, pénzügyi és tudományos élet szereplőinek a párbeszédhez és a megoldások kereséséhez.
A Planet Budapest 2021-en belül megvalósuló Fejlődés Harmóniában a Természettel – Fenntarthatósági Expó pedig olyan innovatív és fenntartható technológiákat mutat be a nagyközönség számára, amelyek egyszerre képesek formálni a jövő hétköznapjait és üzleti életét.
Azt, hogy a fenntarthatóság ma már nemcsak kihívás, hanem üzleti lehetőség is, jól mutatja, hogy Európában az intézményi befektetők 92 százaléka köti üzleti döntéseit a fenntarthatósági irányelvekhez. Sőt, a fenntarthatóság ma már kifejezett versenyelőny lehet bármely vállalkozás számára. Mindezt alátámasztja, hogy a zöld kötvények kibocsátása a 2012. évi 2,6 milliárd dollárról 2018-ban 167,6 milliárd dollárra nőtt. Ugyanezt demonstrálja, hogy egy, a Planet Budapest 2021 megbízásából készült kutatás szerint a magyarok 43 százaléka lenne hajlandó többet költeni környezetbarát termékekre – hívta fel a figyelmet a KKM.
„A téma kifejezetten érdekli a magyar társadalmat, és sokan még többet szeretnének tenni a fenntarthatóság érdekében. A Planeten éppen ezért az ehhez szükséges teljes eszköztárat kívánjuk közérthetően bemutatni. Szeretnénk rávilágítani, hogy ezek a megoldások nem feltétlenül járnak lemondással vagy a megszokott komfortunk csökkenésével, sok esetben pedig jelentős költségmegtakarítást is eredményezhetnek a családok, háztartások számára” – fogalmazott a közleményben Joó István helyettes államtitkár, a Planet Budapest 2021 lebonyolításáért felelős kormánybiztos.
A KKM közleményében hangsúlyozta: a fenntarthatóságnak ma már jelentős a makrogazdasági súlya is, kiválóan jelzi ezt, hogy csak a környezetvédelmi ráfordítások értéke – a vállalatok, a háztartások és az állami intézmények költéseit összeadva – Magyarországon meghaladja az évi 735 milliárd forintot, illetve a környezetvédelmi iparban dolgozók száma már eléri a 42 ezer főt.
A tárca szerint figyelemre méltóak a globális számok is; a fenntarthatósági fordulat 2030-ig világszerte 24 millió új munkahelyet teremthet. A várakozások szerint többek között olyan területek szereznek fontos szerepet a jövő gazdaságában, mint a szén-dioxid-lábnyom csökkentésére irányuló technológiák, a fenntartható városok fejlesztését segítő megoldások, vagy éppen a víztisztítással kapcsolatos eljárások.
„A biztató számok ellenére a fenntarthatósági fordulat csak akkor lesz sikeres, ha úgy tudjuk a környezeti mutatóinkat javítani, hogy közben a gazdaságnak is sikerül további lendületet adni. A magyar környezetipari export értéke megfelelő innovációval és befektetői tőke bevonásával néhány éven belül a sokszorosára növelhető” – emelte ki a kormánybiztos.
A Planet Budapest 2021-en belül megvalósuló Fejlődés Harmóniában a Természettel – Fenntarthatósági Expó célja, hogy a vállalati szféra képviselői ne csak kihívásként, hanem lehetőségként is tekintsenek a fenntarthatóságra. Ennek érdekében a szakkiállítás célzottan támogatja az üzleti kapcsolatok építését, segítve ezzel a hazai és nemzetközi együttműködéseket.
A kiállítói regisztráció már elindult, a részvételt fontolgató vállalkozásoknak érdemes mielőbb jelezni jelentkezési szándékukat a Planet Budapest hivatalos honlapján elérhető online jelentkezési felület kitöltésével.
„Kiemelt célunk teret biztosítani a régió vállalkozásainak üzleti kapcsolatok létrehozására és tudáscserére” – hangsúlyozta Joó István. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az ESG fenntarthatóság egyre fontosabb a hazai kkv-k számára
A fenntarthatóság és a vállalatirányítási szempontok (ESG: Environmental, Social, Governance)…
Tovább olvasom >Megalakult a Fenntartható Csomagolásért Egyesület
A fenntartható csomagolási megoldások előmozdítása érdekében megalakult a Fenntartható Csomagolásért…
Tovább olvasom >A Valentin-napi hulladék kétharmada nem újrahasznosítható
Az Európai Unióban egyetlen Valentin-napon több mint 100 000 tonna…
Tovább olvasom >További cikkeink
Valentin-nap hétvégéjének estéin a szerelmeseké lesz a McDonald’s megújult Nyugati téri étterme
A szerelmeseket várja február 14-én és 15-én péntek és szombat…
Tovább olvasom >K&H: mit mutat a fiatalok pénztárcája? Minden negyedik magyar huszonéves képtelen félretenni
Bár a fiatalok 57 százaléka rendelkezik valamekkora megtakarítással, 25 százalékuk…
Tovább olvasom >Koleszterinszint újragondolva: gyógyszer, mikroszterolok, intervall tréning
A koleszterinszint az egészség egyik csendes indikátora. Az évek során…
Tovább olvasom >