Planet Budapest 2021: a legjelentősebb fenntarthatósági kihívások
A magyarok közel 80 százaléka szerint a lakosságnak, a vállalatoknak és a politikának egyaránt tennie kell azért, hogy a fenntarthatósági fordulat sikeres legyen – derül ki a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó szervezőinek megbízásából készült reprezentatív kutatásból a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatása szerint.
A lakosság szerint az éghajlatváltozás, a hulladékgazdálkodás és a túlzott fogyasztás a legjelentősebb fenntarthatósági kihívások. A felmérésben rákérdeztek arra is, milyen módon tehet a társadalom a fenntarthatóbb mindennapi életért: a megkérdezettek 77 százaléka az élelmiszer-pazarlás elkerülését, 75 százaléka a szelektív hulladékgyűjtést, 74 százaléka az energiatakarékosságot, 69 százaléka pedig a tudatos vízhasználatot nevezte meg. Környezetbarát termékekre a magyarok 43 százaléka költene többet, 39 százalék otthona energetikai korszerűsítésével járulna hozzá a fenntarthatósági fordulathoz, 36 százalék pedig jobban szeretne tájékozódni a fenntarthatósági kérdésekről.
„A Planet Budapest 2021 célja, hogy bemutassa azt az eszközrendszert, amely segítségével úgy élhetünk fenntarthatóbb életet, hogy közben nem kell lemondanunk a már megszokott kényelemről” – hangsúlyozta Joó István. A Külgazdasági és Külügyminisztérium export növelésért felelős helyettes államtitkára, a Planet Budapest 2021 kormánybiztosa a közlemény szerint elmondta, hogy az Expón több mint 150, a visegrádi országokból érkező kiállító mutathatja be termékeit és szolgáltatásait az energia, a hulladékgazdálkodás, a vízgazdálkodás, a közlekedés, az élelmiszertermelés, vagy éppen az okos várostervezés területén.
A Planet Budapest 2021 szervezői a Föld Napja alkalmából indítják el az esemény kibővített, folyamatosan frissülő honlapját (www.planetbudapest.hu), amelyen megismerhetők a szervezés legfontosabb hírei, továbbá érdekes hazai és nemzetközi cikkek is a fenntarthatóság témakörében.
A kormánybiztos közölte azt is, hogy az esemény honlapján keresztül június közepéig várják a kiállítani szándékozó vállalatok, felsőoktatási intézmények és szakmai szervezetek jelentkezését. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fenntarthatóság felsőfokon: országos terjeszkedéshez érkezett a Rossmannban a Respray újratöltő automata
Országos méretűvé nőtte ki magát a világ első spray termékeket…
Tovább olvasom >A dm hazai napelempark segítségével zöldül tovább
A dm 2025. márciustól a leghatékonyabb és legmodernebb hazai napelemparkból,…
Tovább olvasom >Átadták a Nestlé napelemparkját Szerencsen
Szerencsen átadták a Nestlé közép-európai regionális kávé- és kakaóitalpor-gyártó és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >