Piacelemző-utánpótlás
A BGE KVIK csapata – Balog Jázmin Éva, Boutchichite Noura, Molnár Csenge Anna és Nguyen Phuong Thao – nyerte a 2021 Central & Eastern Europe Student Market Study Competition nemzetközi versenyt.

A csapat alapképzéses hallgatói: Nguyen Phuong Thao, Molnár Csenge Anna és Balog Jázmin Éva
Az STR SHARE Center által első alkalommal megrendezett közép-kelet-európai turizmus piacelemző versenyen egy pályamunkát kellett összeállítani, melyben egy külföldi turisztikai piac elemzése és továbbfejlesztése volt a feladat. Az előzetesen kapott adatok és kritériumok alapján készített, 30 percben előadott pályamunkával egy külföldi turisztikai piacot – a KVIK csapata Prágát választotta – kellett elemezni, majd javaslatokat tenni annak továbbfejlesztésére. A rangos nemzetközi zsűriben szállodavezetők, turisztikai szervezetek és befektető cégek vezetői foglaltak helyet, akik a prezentáció során ad hoc kérdéseket is feltehettek. A hallgatók az első helyért járó 750 eurót további tehetséggondozó programok, versenyek támogatására ajánlották fel. //
A fenti cikk a Trade magazin 2021/12-01. számában is megjelent.
Kapcsolódó cikkeink
Korszerű kutatóeszközök a KVIK Vendéglátás Tanszékén
Elektronikus szem, elektronikus orr és többféle szemkamera is helyet kapott…
Tovább olvasom >Hotelmenedzsment-utánpótlás
A BGE KVIK a harmadik alkalommal indított csapatot a ServiceCenter4Hospitality…
Tovább olvasom >Új pályázat: Budapest 150 Torta
Budapest Főváros Önkormányzata képviseletében a Budapest Brand Nonprofit Zrt. valamint az…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Unicum-sör – reklámkampány és nyereményjáték
Generációk bulifétise volt a kultikus Unicum-sör párosítás, amit még a…
Tovább olvasom >