Példamutató vállalati önkéntesség a Marsnál

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 06. 03. 10:30

A Mars Magyarország saját pozitív példáin keresztül mutatta be a vállalati önkéntesség és a társadalmi felelősségvállalás területén bevezetett gyakorlatait a 2011-es CSR Piac kiállításon. A vállalat már második alkalommal jelent meg az eseményen, a 2009-es „zöld iroda” pályázat után ezúttal négy példát helyezve fókuszba, melyek közös pontja az azonos koncepció és értékrendszer mellett az önkéntesség volt.

A CSR Piac a vállalatok társadalmi felelősségvállalásáról a CSR Europe által 2005-ben útjára indított kezdeményezés, amely kötetlen környezetben biztosít lehetőséget a vállalatok társadalmi felelősségvállalás terén elért eredményeik, jó gyakorlataik megosztására. A vállalatok a CSR területén bevezetett innovatív megoldásaikat egy valódi, különféle témakörök köré szerveződő standokból felépült piactéren mutatták be az érdeklődőknek. Az idei interaktív kiállításon 40 cég összesen 65 különböző CSR intézkedésével és Valóban Felelős Vállalati modelljével jelenhetett meg. A héttagú szakértő zsűri az év elején meghirdetett pályázatra benyújtott 95 esettanulmányból választotta ki azokat a példaértékű CSR gyakorlatokat, melyek innovatívnak és mások által adaptálhatónak talált.

A Mars Magyarország pályázata keretében bemutatott pozitív példáit a vállalat öt alapelvével – minőség, felelősség, kölcsönösség, megbízhatóság, szabadság – és a 3p elvekkel – People; Planet; Performance – összhangban valósította meg. A négy pályázat közül kettő a Mars budapesti irodájának nevéhez fűződik, kettő pedig a csongrád-bokrosi állateledel gyár munkatársai kezdeményezésének köszönhető.

Az „Egészséges Bokrosért Alapítvány” egészségnapjának megszervezése során a Mars Magyarország saját munkatársain kívül a bokrosi lakosokat – összesen mintegy 200 főt – is bevonta az egészségügyi szűréseken és egészségfejlesztő tevékenységeken alapuló programba. Ugyanebben a koncepcióban valósult meg a „Hulladékból játékot” verseny is: a bokrosi Napsugár Óvoda környezettudatos gondolkodásra ösztönző akciója keretében több mint 300 játék készült el újrahasznosított hulladékból.

Budapesten a Mars munkatársai saját példájukon keresztül is a felelős állattartást népszerűsítették a nagy sikerű Pedigree® Örökbefogadási Program mellett. A budaörsi állatmenhelyen végzett önkéntes munka során a vállalat 5 db kutyaházat és 480 kg állateledelt adományozott a menhely számára. A Szentlőrinci Gyermekotthonba szervezett csapaépítőt megelőző játékgyűjtésnek köszönhetően pedig 500 gyermeknek is örömet szereztek a Mars munkatársak.

„Az idei CSR Piac kiállítás is remek lehetőséget nyújtott a fenti pozitív gyakorlatok bemutatására, melyek a korábbi ’zöld iroda’ pályázatunk óta jelentősen szélesebb spektrumot öleltek fel azonos értékrendszer mentén. A Mars Magyarország által bemutatott pozitív példák a fenntarthatósági stratégia emberi oldalán túl a társadalmi felelősségvállalás különböző területeit példázzák a vállalat öt alapelvének

figyelembe vételével.”– mondta el Mayer Zsolt, a Mars Magyarország vállalti kapcsolatok vezetője.

„A Mars gyakorlata azt igazolja, hogy a vállalat a helyi közösség gondjait is felvállalja. Biztos vagyok benne, hogy a Mars munkatársai sokaknak örömet szereztek Budapesten és Bokroson egyaránt akár az egészségfejlesztéssel kapcsolatos programmal, akár a Szentlőrinci gyermekotthon lakóinak szánt ajándékokkal.” – mondta el Bodroghelyi Csaba, a KÖVET Egyesület ügyvezetője.

Kapcsolódó cikkeink