Változatos adózás

Szerző: jungandrea Dátum: 2017. 07. 06. 08:02

Az Országgyűlés elfogadta a kormány jövő évi adócsomagját.

Az internet áfája további 13 százalékponttal csökken, jövőre 5 százalék lesz, ami a tárca korábbi számításai szerint mintegy 22 milliárd forintot hagy a lakosságnál és a vállalkozásoknál. A hal áfája 5 százalék lesz, ami a 3,5 milliárd forintos lakossági megtakarítás mellett a kabinet várakozásai alapján jelentősen növelheti a rendszeresen halat fogyasztók számát is. Egy elfogadott módosító javaslat a sertéshús mellett a sertésbelsőségekre is kiterjesztette ezt a kedvezményes áfakulcsot.

Bővül a kisüzemi sörfőzdékre vonatkozó kedvezményezettek köre is, kitolják ugyanis a jelenlegi 8 ezer hektoliteres határt, így már idén júliustól minden 200 ezer hektolitert meg nem haladó mennyiségű sört előállító vállalkozó alkalmazhatja az 50 százalékos jövedékiadó-kedvezményt.

Eldőlt az is, hogy a vállalkozásoknak elég lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz bejelentkezniük, nem kell külön az önkormányzatnál. Az adóhivatal a jövőben nemcsak a bejelentkezéshez szükséges adatokat továbbítja elektronikus úton az illetékes önkormányzatnak, hanem az iparűzési adóelőleg-kiegészítésről szóló bevallást is.

A munkáltató által adómentesen nyújtható mobilitási célú lakhatási támogatás mértéke a jövő évtől a foglalkoztatás első 24 hónapjában a minimálbér 40 százaléka helyett annak 60, a következő 24 hónapban a minimálbér 25 százaléka helyett 40, a következő 12 hónapban pedig 15 helyett 20 százaléka lesz.

Változnak az áruszállításban dolgozók napidíj-elszámolási szabályai is, így már nemcsak a bérfuvarozást végző vállalkozások gépkocsivezetői, hanem a saját árut szállító cégek munkavállalói is igazolás nélkül levonhatják majd napidíjukból az adómentesnek minősülő napidíjátalányt. //

Kapcsolódó cikkeink