Paradigmaváltás küszöbén az élelmezésben – A Lánchíd Klub szeptemberi ülésének vendége volt: Szöllősi Réka élelmiszer-politikai szakértő

Forrás: Osztrák táplálkozási ajánlás

A cikk a Trade magazin 2024/10. lapszámában olvasható.

Szöllősi Réka
élelmiszer-politikai
elemző
elelmiszervilag.hu

Szöllősi Réka visszatekintőjében 2004 és 2010 között az Európai Unióban az addigi technológiai és élelmiszer-biztonsági előírásokat egyre inkább felváltották a fogyasztóvédelmi szempontok: sócsökkentés, a transzzsír, népegészségügyi termékadó… A változások Magyarországon is gyorsan éreztették hatásukat, különösen a termékek címkézési és kommunikációs szabályainak szigorodásával.

Az iparág ezt követően fokozatosan szembesült azzal, hogy nemcsak az Európai Unió agrárpolitikájának és az élelmiszer-szabályozásnak az alakulása jelent kihívást, hanem a kormány is inkább megregulázandó szektort lát benne, mint partnert. A magyar élelmiszeripar folyamatosan versenyhátrányban volt, miközben nem történt meg a szükséges önvizsgálat, sem élelmiszerminőség-politikai, sem fenntarthatósági kérdésekben.

Ma már a huszonnegyedik órában vagyunk

A 2015-ben publikált párizsi klímacélokról történő párbeszéd során nyilvánvalóvá vált, hogy az élelmezés jelentős mértékben hozzájárul a környezeti és klímaváltozással kapcsolatos problémákhoz. Aztán 2019-ben megszületett az EAT Bizottság első globális fenntartható étrend javaslata, amely újabb nyomást helyezett a szektorra. A COVID-járvány után aztán ezek a fenntarthatósági követelmények, különösen az ESG-jelentési kötelezettségek, tovább nehezítették a helyzetet.

– A hazai üzleti döntéshozók 51%-a nem is hallott az ESG-vel kapcsolatos jogszabályokról az EY kutatása szerint, ami a 40%-os kelet-európai átlagnál is rosszabb – miközben a német anyavállalattal rendelkező kereskedők már a magyar saját márkás termékbeszállítóiktól is megkövetelik a témát lefedő audit-rendszerekben történő részvételt. Félő, hogy felüti fejét a magyar betegség, hogy nem a stratégiai gondolkodás, hanem a büntetéstől való félelem irányítja ezt a témát is, így a versenyhátrány ezen a területen is elkerülhetetlenné válik – mutat rá a szakember.

Az élelmezés átalakítása nélkül nincs változás

Johan Rockström, a világ egyik legismertebb környezettudósa, aki a Planetary Boundaries modellt megalkotta, hangsúlyozza, hogy nemcsak a fosszilis üzemanyagokkal kell foglalkozni, hanem az élelmezési rendszer átalakításával is, különben a környezeti és klímacélok nem lesznek elérhetők. Rockström szerint az emberi tevékenység túlhasználja a bolygó erőforrásait, és már számos környezeti tűréshatárt átléptünk, ráadásul nemcsak az üvegházhatású gázok kibocsátása jelent problémát, hanem olyan tényezők is, mint a biodiverzitás csökkenése, földhasználat, édesvíz-felhasználás, foszfor- és nitrogénciklusok, valamint a mikroműanyagok jelenléte.

Az élelmiszeripar kihívása, hogy az előállított élelmiszerek 50%-a már most olyan környezeti feltételek között készül, amelyek meghaladják a biztonságos tartományt. Egy vállalatnak tehát minden környezeti aspektust figyelembe kell vennie, és kockázatcsökkentési intézkedéseket kell hoznia, nem csupán a szén-dioxid-kibocsátásra koncentrálva. A nemzetközi élelmiszeripari nagyvállalatok fenntarthatósági jelentései már magukban foglalják a biodiverzitás, földhasználat és az egyéb, érintett környezeti tényezők vizsgálatát, és természetesen a hazai vállalatoknak is ehhez a komplex megközelítéshez kell igazodniuk.

A húsfogyasztást harmadára kell csökkentenünk

Amennyiben nem történik változás, és a jelenlegi trendek folytatódnak, vagyis a nyugati fogyasztási kultúra egyre inkább átterjed a fejlődő országokra és az élelmiszer-pazarlás mértékén sem javítunk számottevően, akkor az élelmezés 2050-re biztosan fenntarthatatlanná válik. A megoldás drasztikus: 2030-ig a G20 populáció 40%-ának át kellene állnia egy fenntarthatóbb étrendre, később pedig a világ további fennmaradó lakossága 70%-ának is. Ez konkrétan azt jelenti, hogy Magyarországon a húsfogyasztást hat éven belül a jelenlegi egyharmadára kellene csökkenteni (visszaállva ezzel a hatvanas években fejenként fogyasztott mennyiségre).

A 2022-es adatok alapján Magyarországon, az európai uniós átlagnak megfelelően, az élelmezés a környezeti lábnyom 41%-át teszi ki, ami azt jelenti, hogy az étkezés az egyén legnagyobb környezeti terhe. Ha csak a kibocsátások szempontjából vizsgáljuk a lábnyomot, ez az arány 33%-ra csökken, mivel a magyar sajátosságok alapján az olyan tényezők, mint a fűtés és az elavult autópark növelik ezek kibocsátásának arányát a „kosárban”. Magyarországon azonban ez a téma mind a társadalmi, mind a szakmai párbeszédben gyakorlatilag tabunak számít, ezért az emberek nem tudják, hogy Európában, így nálunk is a saját lábnyomuk csökkentésének legjobb módja az étkezési szokások megváltoztatása lenne.

Németországban közben már jelentősen csökkent a hús- és tejtermékek fogyasztása, és ha a magyar exportőrök nem tudnak alkalmazkodni ezekhez a változásokhoz, nehezen tudnak helytállni – különösen úgy, hogy az EU agrárpolitikájában jelenleg hiányzik egy egységes fenntarthatósági cél, ami akadályozza a tagállamok agrárpolitikájának összehangolását és a vállalkozások víziójának megalkotását, Magyarországon pedig nincs fenntartható élelmezési stratégia, ami a társadalmi hátrányok mellett már önmagában versenyképességi veszélyt jelenthet a magyar élelmiszeripari vállalkozások számára is.

A fehérjeátmenet a földhasználat miatt is szükséges

A haszonállattartás intenzitását mindenképpen csökkenteni kell, mivel a földhasználat központi kérdés a globális környezeti problémák megoldásában. A mezőgazdaság már most a Föld lakható területének 50%-át foglalja el, és ebből 80%-ot a haszonállatok ellátása számára tartunk fenn. A megoldásban mindenképpen szerepet játszik tehát a földterületek egy részének „visszaadása” a természetnek, mert csak ezzel állítható meg a biodiverzitás vészes csökkenése, a haszonállatok számának csökkenése pedig következésképpen a nagyobb mértékben növényi alapú étrend felé mutat, különösen a világ fejlett részén.

Szöllősi Réka egy brit példát emelt ki, amely jól szemlélteti a protein transition (fehérjeátmenet) szükségességét Európában:

– Egy kis, szabadtartású tojástermeléssel foglalkozó gazdaság, amely korábban nem volt versenyképes a baromfiiparban, átállt a kulináris felhasználású gombák termelésére. Ugyanazok az épületek, amelyekben korábban baromfit tenyésztettek, piacképes méretű termelést tettek lehetővé gombatermesztésre. A folyamatot egy világhírű séf segíti, aki megtanítja a fogyasztóknak, hogyan lehet gombából marha­steakhez hasonló ételeket készíteni.

Növekszik a hibrid termékek piaca is

– A növényi alternatívával párhuzamosan a hibrid élelmiszertermékek piaca is növekszik. A holland Lidl polcaira nemrég egy olyan termék került, amely 60% marhahúsból és 40% borsóalapú növényi fehérjéből áll. Érzékszervi tulajdonságai szinte megkülönböztethetetlenek a tiszta marhahústól, ám 30%-kal olcsóbb, így vonzó alternatívát kínál azok számára, akik csökkenteni szeretnék húsfogyasztásukat. Míg Magyarországon az élelmiszerek elnevezéséről folynak viták, addig versenytársaink haladnak a piaccal az ilyen új, fenntartható megoldásokkal – fogalmaz a szakember.

Jó példa az újításra a brit ALDI fenntartható vásárlói kosara is, amely az átlagos heti költés alapján mutat be egy-egy fenntartható étrendet, többek között sok zöldséggel és gyümölccsel, szabadtartású tojással, környezetbarát halászattal és növényi fehérjékkel, valamint más hibrid termékekkel.

Egészség = fenntarthatóság

A húsfogyasztás csökkentése persze nem csak környezeti kérdés, az egészségfaktor pedig máris az ESG „S” ága. Az osztrák, német és skandináv táplálkozási ajánlás, összhangban a 2019-ben megjelent globális fenntartható étrenddel, az állati eredetű élelmiszerek fogyasztását drasztikusan korlátozza: heti 350 g hús fogyasztását javasolják, miközben felhívják a figyelmet a feldolgozott hústermékek és az ultrafeldolgozott élelmiszerek káros hatásaira.

Az osztrák ajánlás a helyi biogazdálkodásból származó marhahús és tejtermékek vásárlását ösztönzi. Az Eurobarométer friss felmérése szerint az EU-s polgárok 31%-a már ma kevesebb húst eszik, mint egy évvel ezelőtt. Fontos kérdés, hogy valóban ismerjük-e a fogyasztóinkat, és abba az irányba haladunk-e, ahol ők 5 év múlva látni szeretnének minket.

A Scope 3 a legnagyobb para

Szöllősi Réka előadásában kiemelte George Monbiot, a Guardian újságírójának gondolatait: az emberek többsége nem tudja, hogyan állítják elő az élelmiszereket, és hogy a környezeti problémák megoldásához mérésekre és adatokra van szükség. Monbiot szerint a fenntarthatóság kérdései matekként kezelendők, hiszen ma már pontosan ki lehet számítani egy élelmiszer előállításának környezeti hatásait.

Franciaország jelenleg az egyetlen ország, ahol az élelmiszeripari vállalatok nyilvánosan hozzáférhetnek az átlagos élelmiszerek ökológiai lábnyomának meghatározásához szükséges adatokhoz, míg máshol az ilyen adatok beszerzése üzleti alapon történik. A Scope 3 – tehát gyárudvaron kívüli – kibocsátások jelentik a legnagyobb kihívást az élelmiszeripari vállalatok számára, hiszen ezek a teljes kibocsátásnak sokszor a 90%-át teszik ki. Ennek csökkentése érdekében a vállalatoknak a beszállítói láncra, a fogyasztói magatartásra (benne az élelmiszer-pazarlásra) is hatniuk kell valahogy.

Az offsetting kevés

A magyar élelmiszeripari vállalatok zöld kommunikációja jelenleg többnyire nem felel meg az aktuális útmutatásoknak és már hatályos vagy készülő jogszabályoknak. A zöldmosási vádak elkerülése érdekében a vállalatoknak adatokat kell gyűjteniük működésük és termékeik környezeti hatásairól, és transzparensen bemutatniuk, hogy ezek és a belőlük következő kockázatok csökkentéséhez hogyan és milyen mértékben kívánnak és tudnak hozzájárulni. Fontos, hogy a zöld kommunikációban a cégek lehetőleg a legnagyobb környezeti hatásukra fókuszáljanak, és releváns információkat közöljenek a fogyasztókkal, az elvégzett életciklus-elemzés eredményei alapján.

Szöllősi Réka jó példaként említette a Danone mandulaitalát: gyártó itt a vízfelhasználás csökkentésére összpontosít, esővíz felhasználása által. Ezzel szemben az ún. offsetting – amikor egy vállalat nem a saját kibocsátásait csökkenti, hanem például fákat ültettet – már nem elegendő. Egyre inkább abba az irányba halad a jogalkotás és a piaci gyakorlat is, hogy a vállalatoknak először saját hatásaikat kell csökkenteniük, és egyre inkább csak a maradék kibocsátásokat kompenzálhatják majd offsetting által. Mindemellett az átláthatóság is kulcsfontosságú.

Az ESG jelentések készítésének célja tehát jó esetben nem „csak” a jogszabályok teljesítése, hanem a vállalat fenntarthatósági stratégiájának tényleges megalkotása és megvalósítása. A 2025-ös jelentések alapját már most meg kell teremteni, mivel a jelentések a vállalat addigi környezeti és társadalmi teljesítményét tükrözik. Az igazi kihívás nemcsak a mérések elvégeztetése, az adatok összeírása, hanem a fenntarthatóság stratégiai szemléletként való beépítése a vállalatok működésébe: lábnyommérés, vízióalkotás és a célok kitűzése, az akciók végrehajtása, ezek folyamatos monitorozása, kommunikációja, majd a folyamat újrakezdése az újabb célok kitűzésével. //