Pályázzunk, de hogyan?
Az uniós csatlakozás óta mást sem hallunk, minthogy mennyi pénz van, lesz pályázatokra.Az Univernél is központi téma a pályázatok kérdése, és úgy gondolom, nem vagyunk ezzel egyedül. A cégcsoportnál egy külön alkalmazott feladata a lehetőségek keresése. Nincs egyszerű dolga, mivel azzal együtt, hogy az Univer Product Zrt. 480 fős élelmiszer-ipari vállalat, magyar tulajdonban, 10,5 milliárd forintos árbevétellel, a pályázati kiírások döntő többségén nem felel meg.
2003-ban, amikor a logisztikai raktárunkat építettük, a Gazdasági Minisztérium koordinálásában volt pályázati lehetőség, amelynek „természetesen” nem feleltünk meg.
A mostanában hallott pályázati lehetőségek technológiáról, telephelyfejlesztésről, képzésről és K+F konzorciumi lehetőségekről szólnak. Mi 2008-ban indítjuk telephelyfejlesztésünket, mintegy 8-8500 négyzetméter üzem-, illetve raktárbővítést tervezünk, megint csak elérhető pályázati pénz nélkül. Ugyanebben az évben új technológiát telepítünk – szintén kizárólag saját erőforrásainkra utalva. Eközben azt ajánlják, hogy költsünk el 50 millió forintot egy kkv humánerőforrás-képzésre 2,5 év alatt, és több tízmillió forintot fizetnek olyan átképzési vagy oktatási anyagokért, mint például a gombatermesztés.
Mi ebből a tanulság? Hogy csak magunkra számíthatunk? Vagy esetleg keresnünk kell egy „jó” pályázatíró céget?
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >