Események

Megszorítások árnyékában is bővül a román kiskereskedelem

Romániában júliusban a kiskereskedelmi forgalom volumene 4,5 százalékkal nőtt éves alapon, a naptárhatással kiigazított adatok szerint – közölte a helyi statisztikai hivatal. A növekedés annak ellenére következett be, hogy a...

Tovább olvasom

Agrárminiszter: újabb pályázat ösztönzi a generációváltást az agráriumban

A generációváltás ösztönzésére megjelent az a 22 milliárd forint keretösszegű, vissza nem térítendő támogatás, amelyre november 20-tól lehet beadni a kérelmeket – jelentette be a minisztérium keddi közleménye szerint Nagy...

Tovább olvasom

Számos kiemelkedő nemzetközi előadó az idei Marketing Summiton

Szeptember 18-án ismét megrendezik a Marketing Summit Budapestet a MÜPA-ban, amely a marketing-, kommunikációs- és üzleti szektor egyik legnagyobb éves találkozója. Az esemény a döntéshozók, szakemberek és piaci szereplők számára...

Tovább olvasom

Magyarországon van tér és igény a szójatermesztés bővítésére

Az agrártárca segíti a szójatermesztőket, valamint az általuk létrehozott szakmai szervezeteket hazai és európai uniós forrásoknak köszönhetően, illetve kiemelten foglalkozunk a tudásátadással – emelte ki Nagy István agrárminiszter a hédervári...

Tovább olvasom

Megkezdődött a Belvárosi Sörfesztivál

Harminc hazai és nemzetközi sörfőzde több mint kétszázötvenféle sörkülönlegességét kóstolhatják meg az érdeklődők keddtől vasárnapig a Belvárosi Sörfesztiválon a Szabadság téren – közölte a rendezvényt támogató SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft....

Tovább olvasom

AKI: a baromfi kivételével nőtt az élőállatvágás mennyisége az első fél évben

Baromfiból kevesebbet, sertésből és szarvasmarhából többet vágtak a belföldi vágóhidak az idei első fél évben, mint 2024 azonos időszakában – olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben. Idén Magyarországon...

Tovább olvasom

AI-stratégia: fókuszban az oktatás

Az oktatás kiemelt szerepet kap a mesterséges intelligencia (AI) stratégiában – hangsúlyozta Palkovics László AI-ért felelős kormánybiztos az Előre, ne hátra! – Az oktatási rendszer felkészítése az AI hatásaira című...

Tovább olvasom

Közös összefogással kell megvédeni a gazdák érdekeit

Az új, 2027 utáni európai uniós agráriumot érintő költségvetéstervezet jelenlegi formájában elfogadhatatlan, ezért közösen kell fellépnünk ellene – közölte Nagy István agrárminiszter a nyitrai Agrokomplex kiállítást követő szlovák-magyar kétoldalú egyeztetés...

Tovább olvasom

A Times Square közelében nyithat üzletet az Aldi US

Az Aldi amerikai leányvállalata bejelentette, hogy 2026-ban megnyitja első üzletét Manhattan szívében, a Times Square közelében – számolt be az ESM a Grocery Dive híradására hivatkozva. Az új, mintegy 2 322...

Tovább olvasom

Fejleszti logisztikai szolgáltatásait a Shopify

Az egyik legismertebb e-kereskedelmi szoftverszolgáltató, a Shopify bejelentette, hogy továbbfejleszti integrált fulfillment képességeit. A vállalat új globális szállítmányozási partnerekkel kötött megállapodásokat, és platformján belül egyszerűsített logisztikai folyamatokat kínál a kereskedőknek...

Tovább olvasom

Több mint 200 munkahelyet szüntetett meg a Nespresso az Egyesült Királyságban

Komoly átszervezést hajtott végre a Nespresso 2024-ben az Egyesült Királyságban, amelynek keretében 11 üzletét bezárta és több mint 200 munkavállalóját elbocsátotta – derül ki a vállalat Companies House-hoz benyújtott pénzügyi...

Tovább olvasom

15 százalékkal több új mezőgazdasági gépet értékesítettek az első félévben

A mezőgazdasági géppiacon jelentős átalakulás zajlik világszinten – és ez alól Magyarország sem kivétel –, amelyet a technológiai fejlődés, az időjárási szélsőségek, valamint a támogatási rendszerek alakulása is befolyásol. 2025...

Tovább olvasom

Az egészséges életről rendez konferenciát a HUN-REN és a Szingapúri Egyetem

A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és a Szingapúri Nemzeti Egyetem (NUS) közösen rendezi meg szeptember 17-19. között Budapesten az Egészséges Élet 2025 elnevezésű szimpóziumot. A háromnapos rendezvényen kutatók, szakértők és...

Tovább olvasom

AM: több pályázati lehetőséggel is támogatja az agrártárca a díszkertészeket

A díszkertészek munkájukkal élhetőbbé, szebbé és jobbá teszik világunkat, az ágazat szereplői ezért is számíthatnak a kormány támogatására – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, a Hungarogreen 2025 Kertészeti Szakkiállítás megnyitóján,...

Tovább olvasom

Agrometeorológia: nagyrészt száraz, nyáriasan meleg, napos idő segíti a szüretet

A Dunántúlon nagy területen megszűnt, és keleten is többfelé mérséklődött a mezőgazdasági aszály, a folytatásban nagyrészt száraz, nyáriasan meleg, napos idő segíti a szüretet – írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki...

Tovább olvasom

Árrésstop: több száz termék ára csökkent, a kormány bővítheti a kört

A Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára, Zsigó Róbert az M1-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy az árréscsökkentés bevezetése óta több élelmiszer és drogériai termék ára mérséklődött. Tájékoztatása szerint a márciusban...

Tovább olvasom

Munkaerőpiaci trendek az élelmiszer-kiskereskedelemben

Tavaly a második félévben összesen 338 ezren dolgoztak a kiskereskedelemben Magyarországon – derül ki abból a tanulmányból, amelyet GKI Gazdaságkutató Intézettől rendelt meg az Országos Kereskedelmi Szövetség a magyar kiskereskedelemmel kapcsolatos...

Tovább olvasom

Változó húspiac: több szarvasmarha és sertés, kevesebb baromfi került feldolgozásra 2025 első fél évében

A magyarországi vágóhidakon 2025 első hat hónapjában 50,3 ezer szarvasmarhát vágtak le, ami 26,1 százalékos emelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest – derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI)...

Tovább olvasom

Fenntarthatóság az idő szorításában

A fenntarthatóság ma már nem csupán erkölcsi kérdés, hanem gazdasági, társadalmi és környezeti szempontból is megkerülhetetlen tényező. Az agrár-élelmezési rendszerek globális kihívásokkal néznek szembe, a vállalatoknak és intézményeknek pedig egyre...

Tovább olvasom

Az árak puhulására vár a rizs

Bár a hazai rizsfogyasztás kultúrája hosszabb távon szemlélve emelkedik, és a kínálat minőségben és fajtákban is bővül, mégis az elmúlt időszakban bekövetkezett világpiaci áremelkedés lenyomataként a saját márkák és a...

Tovább olvasom

NAK: valódi változást indít el a Tények ízekre szedve kampány

Az első két hónap tapasztalatai alapján valódi változást indít el a Tények ízekre szedve kampány, amely a hús, a tejtermékek és a tojás egészséges táplálkozásban betöltött szerepét, valamint a felelős...

Tovább olvasom

A fenntartható működés már nemcsak a nagyvállalatok passziója

A fenntartható fejlődés nemcsak a vállalatok és a civil szervezetek feladata, hanem a településeket vezetőké is. Az önkormányzatok egyedülálló helyzetben vannak, mivel lokálisan képesek összehangolni a lakosság és a helyi...

Tovább olvasom

Egyre magasabb állatjóléti elvárásokat támaszt a német Lidl

A németországi Lidlben a tejtermékekre vonatkozó szabályok 2025 végéig esedékes átalakítása értelmében az olyan termékek, mint a túró, a friss tejszín, a tejföl, a krémtúró és a Skyr legalább 3-as...

Tovább olvasom

Bejgli a kosárban: a magyar karácsonyi szokásaink nyomában

Bár a karácsonyi időszak még távolinak tűnhet, sokan már ilyenkor elkezdenek tervezni, készülni az ünnepekre. Egy 1000 fő bevonásával készült, online kérdőíves, reprezentatív kutatásunkban arra kerestük a választ, hogy hogyan ünneplik...

Tovább olvasom

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol „pápai” olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel –...

Tovább olvasom

Kamatmentes forgóeszközhitel a mikro- és kisvállalkozásoknak

Elsősorban a likvid működési költségeket és készletbeszerzést támogatja a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által kínált forgóeszköz hitelprogram, amelyet a feldolgozóiparban tevékenykedő mikro- és kisvállalkozások vehetnek igénybe. A „KKV Technológia Plusz”...

Tovább olvasom

Európában toboroz piacterére kereskedőket a Walmart

A világ legnagyobb kiskereskedelmi lánca, a Walmart aktívan toboroz kereskedőket az Egyesült Királyságban és Európában az amerikai, kanadai, mexikói és chilei online piactereire. A vállalat „nagy szabású” kampányt indított, hogy...

Tovább olvasom

Digitális reklámforradalom a német diszkontláncnál: bővíti médiakínálatát a Netto Marken-Discount

A német Netto Marken-Discount új szintre emeli üzleten belüli kommunikációját: mostantól szélesebb hirdetői kör számára is elérhetővé teszi digitális reklámfelületeit. A fejlesztés keretében a pénztáraknál elhelyezett képernyők és az üzletbejáratoknál...

Tovább olvasom

Kettéválik a Kraft Heinz: új korszak kezdődik az élelmiszeripari óriás történetében

Tíz évvel a 46 milliárd dolláros Kraft-Heinz fúziót követően a vállalat bejelentette, hogy működését két különálló cégbe szervezi. A döntés célja egyszerűsíteni a struktúrát és képessé válni a változó fogyasztói...

Tovább olvasom

Ausztrália javított idei gabonatermés-előrejelzésén

Az ausztrál mezőgazdasági minisztérium feljavította az idei gabonatermésre vonatkozó előrejelzését, miután a kulcsfontosságú termőterületeken a vártnál több csapadék hullott a téli időszakban. A minisztérium honlapján közzétett adatok szerint most azzal...

Tovább olvasom
Oldal