Ötvenedik szezonját nyitotta meg a zalakarosi gyógyfürdő

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 04. 30. 10:55

Idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a zalakarosi gyógyfürdő, ahol eddig csaknem 27 millió vendég fordult meg – mondta el a Gránit Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója a pénteki strandnyitás alkalmából.

furdo10

Krampek Mihály – aki Novák Ferenc polgármesterrel (Fidesz-KDNP) együtt hagyományosan pezsgővel fogadta reggel kilenckor az első vendégeket – az MTI kérdésére közölte: a múlt évben 551 ezer látogató kereste fel a fürdőkomplexumot. A tavaly 1,3 milliárd forint árbevételt elérő önkormányzati társaság 70 millió forintos adózás utáni eredményt könyvelhetett el.

Ebben az évben 600 ezer vendégre számítanak, és ezzel már idén meghaladja a 27 milliót a fürdő fennállása óta ide látogatók száma.

A vezérigazgató szólt arról is, hogy az idei fejlesztéseik között szerepel a gasztronómiai terület megújítása. Ennek első lépcsőjeként várhatóan júniusban adják át a 120 millió forintos beruházással épülő, 400 személyes új éttermet, szeptemberben pedig a termáltavat, amely új látványossága lesz Zalakarosnak.

Novák Ferenc hozzátette: a strandbejárat környezetét is felújítják idén, így új központja lesz a gyógyhelynek. A Dísz tér és környezetének átalakítására a tervpályázat már elkészült, az önkormányzat május 6-án dönt a továbbiakról.
A város támogatások megszerzésére is pályázik, hogy egyebek között új szabadidőközpontot, rendezvényházat alakítson ki, de a tér átalakításával együtt készül egy új sétány is, amely a leendő termáltavat köti majd össze a város központjával.

A pezsgős koccintással fogadott első vendégek túlnyomó többsége német nyelvterületről érkezett, de jó néhány magyar is volt az első sorbanállók között. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink