Ott, túl, a rácson
Előre pácolt húsrészek, kolbászok, sajtok – sok minden kerül a grillrácsokra a melegebb idők beköszöntével. A járványügyi kérdőjelek átmenetileg nehezítik a piaci helyzetet, de az innovációk, egyedi marketingeszközök széles körét látva a helyzet normalizálódásával a termékkörben még komoly potenciál rejlik.
A tavalyi meleg nyár sikeres grillszezont hozott, de az idei év tekintetében sok még a kérdőjel.
– Azt, sajnos, már biztosan látjuk, hogy az idei grillszezon teljesen mást fog jelenteni, mint az elmúlt években – állapítja meg Kalácska Ágnes, a marinált sertéstermékek piacán PICK Friss hús termékeivel jelen lévő Bonafarm Zrt. marketing & sales managere. – A jelenlegi rendkívüli helyzet gátat szab a közös sütögetéseknek, kerti partiknak, és az óvatosság a jó idő beköszönte után is feltehetően megmarad. Nagyon bízunk abban, hogy még a nyár folyamán közös erővel sikerül visszaszorítani a vírus terjedését, így lesz lehetőségünk a szezon végén élvezni a közös együttléteket, a hangulatos kerti sütögetést.
A cég tavaly az előző évekhez képest szélesebb választékkal és nagyobb volumennel volt jelen a marinált termékek szegmensében. Idén azonban a várhatóan rövidülő grillszezonra reagálva, szűkebb portfólióval tervez jelen lenni a piacon. Az ízesítések és a kínált húsrészek közül pedig csak a legkedveltebbeket tartják meg az idei választékban.
Valami különlegességet?
Kaposváron a grilltermékek felfutását és a kínálat szélesedését érzékelik.
– Tapasztalatunk szerint folyamatosan erősödik ebben a kategóriában is a különlegességek és a minőségi termékek iránti kereslet – mondja Zab Gábor, a Kométa 99 Zrt. belföldi készítményértékesítési igazgatója. – Emellett jellemző, hogy míg a mono termékeknél népszerű a kisebb kiszerelés, addig a nagyobb kiszerelésű termékek esetében célszerűbb mix termékekkel megjelenni.
A cég a helyes táplálkozás elvei, valamint fogyasztói igények figyelembevételével folyamatosan fejleszti termékeit, ennek jegyében az idei szezonra megújul a Kométa grillkínálata is.
– Grill termékcsaládunkban a grillkolbászok 300 g-os kiszerelésben lesznek elérhetőek – emeli ki ennek egyik fontos elemét Zab Gábor. – A tavalyi évben nagy sikert aratott a magyaros és sajtos ízesítésű grillkolbászunk. Ezen termékek mellett az idei évben bajor, mediterrán és jalapenos ízesítésű grillkolbászokkal bővítjük a termékcsaládot. A fogyasztói terméktesztjeink során a jalapeno ízű grillkolbászunk kimagasló eredményt ért el, ennélfogva ezt a különleges termékünket várjuk a 2020-as grillszezon legnagyobb pozitív meglepetésének, de bízunk benne, hogy a többi ízesítés is kedvelt lesz a fogyasztók körében.
A cég kínálatából kiváló választás grillezéshez a Gyorsvacsora termékcsalád is, amelyben kitűnő minőségű pácolt húsok, hamburgerpogácsák és húsgolyók találhatók. A pácolt hústermékeiket pedig BBQ, mediterrán, zöldfűszeres-fokhagymás és magyaros ízben találhatják meg a vásárlók a boltok polcain.
A Kométa üzeme teljesen szójamentes, a gyártás során nem kerül az új termékbe se glutén, glutamát és (a sajtos termékek kivételével) laktóz, valamint tejfehérje sem.
– Grilltermékeink értékesítését a szezon folyamán főként online és BTL-eszközökkel tervezzük támogatni, kiemelten felhasználva a trade marketing eszköztár nyújtotta lehetőségeket – jelzi a Kométa 99 Zrt. belföldi készítményértékesítési igazgatója. – Bízunk benne, hogy idén is sok fogyasztó fogja megtalálni kedvenc termékét a Kométa megújult grillkínálatában.
Minőségi termékek a PL-kategóriában is
A tavalyi szezont nemcsak az időjárás, hanem a sertéshús árrobbanása is befolyásolta –
emeli ki Kazai Zsolt, a Wiesbauer-Dunahús Kft. értékesítési vezetője:
– Miután szezon közben kényszerültünk emelni az árakat, ez negatívan hatott a termékek forgalmára is. Ugyancsak negatív hatása volt, hogy azon vevőinknél, akik nem fogadták el az áremelést, leállítottuk a grilltermékek szállítását. Összességében mégis pozitív a kép, mert bár minimálisan csökkent a forgalmunk, de legalább nem fizettünk rá.
Kazai Zsolt a grilltermékek piacán 3 trendet emel ki. Egyrészt tovább növekedett a diszkontok részaránya a forgalomban. Másrészt nőtt az igény a nagyobb, családi kiszerelések iránt – a tavalyi év legnagyobb sikere a 650 grammos Grill Családi csomagjuk volt, amelyet kétféle összeállításban forgalmaztak. Harmadrészt pedig emelkedett a saját márkás grilltermékek aránya az értékesítésben.
– Egyre több fogyasztó ismeri fel és fogadja el, hogy a neves gyártóktól saját márkában is egyenletes, kiváló minőséget kapnak. És ez nemcsak a grilltermékekre igaz – jegyzi meg a Wiesbauer-Dunahús Kft. értékesítési vezetője.
Ennek fényében nem meglepő, hogy idén kereskedelmi partnereikkel együttműködve tovább fejlesztették a saját márkás grilltermékek szortimentjét. Erőteljesebben jelennek meg a diszkontláncokban. Így a Wiesbauer gyártói márkájukkal 2020-ben csak az eddig bevált újságos megjelenésekre helyezik a hangsúlyt.
Grillújdonság vadból
Másféle üzletpolitikát folytat a Gyulahús, amely csak gyártói márkás grilltermékekkel van jelen a piacon.
– 2018-ban vezettük be a Gyulai Minigrill termékcsaládunkat magyaros, tormás, sweet chili és chili lime ízesítésben. Az egyedi, 180 g-os kiszerelés mellett 2019-ben 360 g-os, több ízt is tartalmazó csomagot, azaz Grillmixet is kínáltunk vásárlóink számára – idézi fel Tamáskovitsné Gila Éva, a Gyulahús Kft. marketingmenedzsere. – Az először nemzetközi vizeken bizonyító grillkolbászaink itthon is piacra leltek. Ebben az évben egyelőre csak a 180 g-os, egy ízt tartalmazó kiszerelést ajánljuk, de igény szerint továbbra is van lehetőség az összecsomagolásukra is. Érdekes volt megfigyelni, hogy a férfiak inkább a magyaros, míg a nők a sweet chilis és a tormás változatot kedvelték.
Alkalmazkodva a modern fogyasztói igényekhez, a „Gyulai” termékek, beleértve a grillkolbászokat is, laktóz- és gluténmentesek. Így azok is fogyaszthatják őket, akik táplálékintoleranciában szenvednek.
– A Gyulahús grillpalettája 2020-ban izgalmas termékkel nőtt: szarvashúst is tartalmazó grillkolbászokkal jelentünk meg – jelenti be Tamáskovitsné Gila Éva. – A szarvashúsos grillkolbász magyaros és sweet chili ízesítéssel kerül forgalomba, már kaphatók a nagyobb láncokban, belistázásuk folyamatban van. Előnye e készítményeinknek, hogy serpenyőben is süthetjük, maximum a társaság hiányzik mellőle. Ha újraindul a kerti grill sütögetés, baráti találkozók, akkor Facebook-oldalunkon ismét játékra hívjuk majd fogyasztóinkat.
Modernebb termékeket keresnek
A ZIMBO a grillkészítmények között grillkolbászokkal van jelen.– Az elmúlt időszakban nőttek az igények a modernebb megjelenés és az adalékcsökkentett összetevők irányában, jóllehet a grillkolbász egyelőre még inkább rétegtermék – emeli ki Németh Beáta, a ZIMBO Perbál Kft. marketingmenedzsere. – Termékfejlesztésünk során természetesen ezeket a trendeket is figyelembe vesszük.
A cég klasszikus, 300 g-os kiszerelésű termékei évek óta nagyon népszerűek (olyannyira, hogy 2019-ben a „Maradok a pénzemnél” online magazin sajtos grillkolbász tesztjén a ZIMBO nyerte el az első helyezést), de minden évben igyekeznek új ízzel megjelenni a piacon.
– A bevált és népszerű klasszikus ízvilágot (sajtost, fokhagymást, chilist, valamint a Stuttgart fantázianevűt) megtartjuk ebben a szezonban is, de az e-mentes ízek mellett tesztfázisban vannak az új ízt hozó termékfejlesztéseink – árulja el a marketingmenedzser.
A ZIMBO jellemzően a kereskedelmi partnerein keresztül épít márkát, hálózatok újságaiban, online felületeken. Közvetlen módon pedig a közösségi médiában, bejegyzéseken keresztül tájékoztatják vásárlóikat az újdonságaikról.
– Eladásaink ösztönzésére számos csatornán keresztül jutunk majd el a fogyasztóhoz, legyen szó offline (újságok, hirdetés, óriásplakát), online (bannerek), social media (Facebook, Instagram) eszközökről – mondja Németh Beáta. – Idén ezek mellett közös promóciót tervezünk egyik partnerünkkel, de ennek részletei még kidolgozás alatt vannak.
Virslik a grillpartikhoz
Szántó Zoltán, a Pick Szeged Zrt. senior termékmenedzsere néhány konkrét piackutatási adatot is közöl a grillkolbászok tavalyi eredményeiről, a Nielsenre támaszkodva:
– 2019-ben folytatódott az értékesítési csatornák fontosságának átrendeződése. A hipermarketek részaránya tovább csökkent: a tavalyi szezonban (áprilistól augusztusig) a grillkolbászok forgalmának már csak 31,6%-át adták. Szintén, mintegy 1%-kal, csökkent a kis alapterületű, láncba szerveződött (small organized) üzletek aránya, 6,8%-ra, míg a large organized üzletek 21,3%-os részaránnyal stagnáltak. Szemben a diszkontokkal, amelyek több mint 3%-kal, 39,7%-ra növelték befolyásukat a grillkolbászpiacon. A Private Label termékek aránya 53% körül alakul a brand termékekkel szemben.
A Pick Szeged kifejezetten szezonális grillkolbászokokat nem gyárt, azonban a grillezésre szintén gyakran használt virsli kategóriában számos fejlesztést hajtott végre. A kutatások szerint ugyanis egyre népszerűbb a virslik sütve, illetve grillezve történő fogyasztása. A PICK Pickolino Virsli család kifejlesztésekor ezt a fogyasztói attitűdöt is figyelembe vették.
– A PICK Pickolino virslik méretüknél fogva alkalmasak asztali vagy faszenes grillrácson történő sütésre. Hámozottak, mely tulajdonságuknál fogva azonnal süthetőek, így nem szükséges a fogyasztónak a burkolat eltávolításával vesződni – sorolja Szántó Zoltán. – A kifejlesztett natúr és a sajtos íz a kevésbé fűszeres ízek kedvelőinek is (mint pl. a gyerekek) alternatívát biztosít a markáns fűszerezésű grillkolbászokkal szemben.
– A tavalyi év újdonsága volt a Pickolino pritaminos-sajtos ízváltozata és a Pickolino sajtos virsli 280 g-os kiszerelése. Nemcsak szezonálisan, de egész évben megtalálhatóak az üzletekben, így az elektromos grillek elterjedésének köszönhetően a fogyasztóknak az őszi-téli időszakban sem kell lemondaniuk a grillízekről. A termékek egyszemélyes 140 g-os és 280 g-os családi kiszerelésben érhetőek el – mondja a Pick Szeged Zrt. senior termékmenedzsere.
Kis üzletekben is elérhetők már a grillsajtok
Az utóbbi évek egyik sláger kategóriája a grillsajtoké, fejlődése 2019-ben is töretlen volt: a Nielsen piackutatási adatai közel 50%-os növekedést jeleznek.
– Örömteli számunkra, hogy a grillsajtok – főleg szezonban – már a kisebb üzletekben is megjelentek, ugyanakkor a gasztro célú értékesítésben még bőven vannak tartalékok. Egyelőre nagyobb eséllyel találkozhatunk egy londoni étterem kínálatában nálunk készült grillsajttal, mint Budapesten – állapítja meg Nagy Béla, a Kőröstej Zrt. marketing- és PR-vezetője. – Külön öröm, hogy a kiskereskedelmi értékesítési adatok alapján továbbra is kiemelkedő a Hajdú grillsajtok teljesítménye, magasan ez a legnépszerűbb márka a magyar piacon.
Szokásához híven a cég idén is újdonsággal jelentkezik. A téli, limitált kiadású grillsajtjuk után a kolbászfűszeres grillsajt debütál a polcokon.
– Különleges újdonság, és a folyamatosan érkező érdeklődések alapján sikerre számíthat a most bevezetett laktózmentes serpenyős és grillsajtunk is – teszi teljessé a képet a marketing- és PR-vezető. – Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy a Hajdú grillsajtcsalád nemcsak idehaza, de nemzetközi szinten is az egyik legszélesebb termékkört kínálja a vásárlóknak, világviszonylatban is az egyik legjelentősebb grillsajtgyártóként tartják számon a Kőröstej csoportot.
A hagyományos eszközök mellett a Kőröstej egyre komolyabb szerepet szán az online kommunikációban ma még különlegesnek számító eszközöknek is. Ilyen például a fogyasztókkal szoros kapcsolatot kialakító, interaktív chatbot-kommunikáció. Azt remélik, hogy hamarosan a kóstoltatások is újraindulhatnak az áruházakban, hiszen semmi sem meggyőzőbb a fogyasztók számára, mint a frissen készített, aranyszínűre sütött grillsajtjok különleges illata és ízvilága, zárja gondolatait Nagy Béla.
Egyedi innovációk, megoldások hálás terepe
A sajtpiac intenzív növekedése leginkább az innovációkból ered – így látják a Savenciánál.
– Az új termékek alig kannibalizálják a meglevő választékot, volumenük inkább hozzáadódik a piachoz. Tavaly mi is több Tihany és Karaván innovációval bővítettük grillsajtválasztékunkat, ami szintén hozzájárult a piac növekedéséhez – mondja Nagy Mariann, a Savencia Hungary Zrt. sales development menedzsere. – A legszembetűnőbb változás a választék intenzív növekedése: a gyártók bátran fognak termékfejlesztésbe, a kereskedelmi láncok pedig lelkesen fogadják az új termékeket. Talán ennek is köszönhető, hogy a diszkontok továbbra is alulreprezentáltak a grillsajtok piacán, annak ellenére, hogy saját márkában erősen fejlődtek. Az akciók száma kb. 60%-kal növekedett, ami szintén azt tükrözi, hogy a kiskereskedelmi láncok jó lehetőséget látnak ebben a termékkörben.
A vásárlási szokásokat illetően megfigyelték, hogy a vásárlók egy üzletben szeretnek megvásárolni minden „hozzávalót”, a grillkolbásztól a sörig. A grillsajtok még mindig csak kiegészítőként szolgálnak ezekben a bevásárlásokban, így továbbra is remek fejlődési lehetőséget látnak a szegmensben.
Jelenleg a sajtpiacon több új trend is érzékelhető – az egyik a meleg felhasználású termékek iránti kereslet erősödése. Idetartoznak a grillsajtok is, amelyek nemcsak grillrácson, hanem serpenyőben vagy kontaktgrillen is elkészíthetők, így egész évben fogyaszthatók. A flexitáriánus étrend előretörése szintén kedvez a grillsajtoknak, amelyek tökéletes húshelyettesítőként funkcionálnak, például egy hamburgerben.
– Ezekre az igényekre a Karaván és a Tihany márkáinkkal adunk választ. A füstös ízek kedvelőinek a Karaván Grillsajt és Sajt Steak termékek nyújtanak megoldást, míg a különleges, ínyenc falatok kedvelői a Tihany grill camembert-ek segítségévével találhatják meg a tökéletes választást – jelzi Kovács Orsolya, a Savencia Hungary Zrt. innovációs projektmenedzsere, aki további hírekkel is szolgál: – A tavaly debütált Karaván grillsajtok idén új külsővel jelentkeznek, a Tihany grillportfólió pedig új, izgalmas ízvariánssal bővül.
A szezon rövidsége miatt a szereplők kommunikációja is 2-3 hónapra koncentrálódik. Mivel a grill szegmensbe évről évre robbannak be az innovációk, a legnagyobb költés a hagyományos nagy elérésű ATL-csatornákban (TV, kültéri reklámeszközök) realizálódik.
– Elmondható azonban, hogy a grill szegmens egy nagyon hálás terep arra, hogy új eszközöket próbáljunk ki, a célcsoportra jellemző nyitottság miatt – hívja fel a figyelmet Giczi Csenge, a Savencia Hungary Zrt. brandmenedzsere. – Mi is tervezünk többek között izgalmas digitális megoldásokat proximity targetinggel, valamint nagy hangsúlyt fektetünk a látványos és egyedi trade marketing eszközök használatára is.
Sz. L.
Két számjegyű növekedés a grillpiacon
2,5 milliárd forintot költöttünk grillkolbászra
A grilltermékek kategóriáiról elmondható, hogy jellemzően a késő tavaszi és a nyári hónapokra, a májustól augusztusig terjedő időszakra koncentrálódik az eladásuk. Nincs ez másképp a grillkolbász esetében sem: ha 2018. május–augusztusát vetjük össze a teljes éves (2018. január–decemberi) eredményekkel, azt láthatjuk, hogy a kategória értékbeli forgalmának háromnegyede a szezonnak köszönhető. A tavalyi, 2019-es szezon ennél még nagyobb szeletet hasít ki az éves eladásból: a január–decemberi, forintban mért forgalom négyötödét tette ki.
Az elmúlt két szezont szemlélve a grillkolbász forgalmában növekedést regisztrált a Nielsen kiskereskedelmi indexe. A 2019-es május–augusztusi időszakot az azt megelőző év azonos periódusával összevetve a kategória mennyiségi eladásában 10 százalékos emelkedést láthatunk, az értékbeli forgalmat vizsgálva pedig még nagyobb mértékű, 12 százalékos a növekedés. A grillkolbászeladásból származó bevétel így a tavalyi (2019-es) szezonban meghaladta a 2 és fél milliárd forintot is. Volumenben vizsgálva mintegy 1300 tonna grillkolbászt értékesítettek a vizsgált négy hónap alatt.
Ha a csatornabontást vesszük górcső alá, továbbra is meglehetősen koncentrált eladást láthatunk a kategóriában: a 2019-es szezonban a grillkolbász értékbeli eladásának 92 százaléka a 400 négyzetméternél nagyobb üzletekben realizálódott. Ezt tovább bontva: a kategória értékbeli forgalmának több mint egyharmada a 2500 négyzetmétert meghaladó boltokban, további 57 százaléka pedig a 401–2500 négyzetméteres üzletekben került a kasszákba. A 2018 május–augusztusi időszakhoz viszonyítva ez utóbbi csatornánál tapasztalhattuk a legnagyobb, több mint 3 százalékpontos növekedést.
370 tonna lett, maradhat?
A grillsajtforgalom, hasonlóképp a grillkolbászéhoz, a május–augusztusi időszakban tetőzik. Ha a 2018-as grillszezont vizsgáljuk, a kategória teljes éves (január–decemberi) kiskereskedelmi bevételének háromötöde realizálódott ekkor. A Nielsen kiskereskedelmi indexéből az derül ki, hogy ennél is koncentráltabb volt a 2019-es május–augusztusi időszak, az éves adatokkal összevetve a szezon értékbeli részesedése a kétharmadot is megközelítette.
A kategória forgalma folyamatosan növekszik: értékben mérve a 2019-es szezonban meghaladta az egymilliárd forintot is. Ez az előző év azonos periódusához képest 47 százalékos növekedést jelent. Mennyiséget tekintve közel 370 tonnára rúgott a tavaly május-augusztusi eladás, ami a 2018-as szezon volumenbeli grillsajteladásának másfélszerese.
A vizsgált időszakban a grillsajt értékbeli forgalmának kilenctizede a 400 négyzetmétert meghaladó üzletekben koncentrálódott. Ezekből a 401–2500 négyzetméteres boltok önmagukban a kategória összforgalmának 56 százalékát teszik ki. Ez a csatorna egyébként kimagasló növekedést tudhat magáénak a 2018-as szezonhoz viszonyítva: értékben 80, mennyiségben pedig 87 százalékkal gyarapodott a grillsajtforgalom ezekben az üzletekben – piaci részesedésük így 10 százalékponttal emelkedett. //
Több vásárló, erősebb grillszezon
A jó idővel együtt a sütögetési kedv is jelentősen emelkedik. Bár mind a grillkolbászok, mind a pácolt grillhúsok, mind pedig a grillsajtok részaránya elenyésző a saját kategóriájának egészét tekintve, évről évre folyamatosan növekszik az eladott mennyiség. Az ok elsősorban a penetráció növekedésében keresendő, egyre több háztartás vásárolja ezeket a készítményeket. 2018-hoz képest mintegy 15%-kal bővült a grillterméket vásárló háztartások száma.
Míg a grillsajtok kategóriában a kereskedelmi csatornák közül 2018-ban még a hipermarketek vitték a prímet, a diszkontok 2019-re már ebben a szegmensben is átvették a vezetést – derül ki a GfK Hungária magyar háztartások privát otthoni vásárlását monitorozó Háztartáspanel üzletág adatbázisából.
A piac erősen szezonális, a legnagyobb mennyiséget továbbra is június és augusztus közötti 3 hónap alatt vásárolják a háztartások. Ugyanakkor a számok alapján elmondható, hogy a kora nyári és őszi jó idő is erősíti a forgalmat a kategóriában, így már az április erős hónapnak számít.
A kategória penetrációja szintén a június–augusztusi időszakban a legmagasabb. Míg 2018-ban a vizsgált három hónapban havonta átlagosan a háztartások közel 8 százaléka vásárolt grillterméket, havonta 650 grammot, addig 2019-ben már a háztartások majd 15 százaléka havi 870 grammot.
Mindhárom kategóriában évről évre növekszik a háztartások által vásárolt grilltermékek mennyisége. 2015–2019 között a grillezni való pácolt friss húsok volumene 85 százalékkal, a grillezni való kolbászfélék volumene másfélszeresére, a grillsajtoké csaknem háromszorosára emelkedett. A grillsajtok népszerűségének növekedését mutatja, hogy 45%-kal több háztartás vásárolta legalább egyszer a kategóriát 2019-ben, ami azt jelenti, hogy minden 6. háztartás legalább egyszer kipróbálta, átlagosan 800 grammot vásárolva, ami 11%-kal több mint előző évben.
Míg vásárlási gyakoriságot tekintve a pácolt nyershúsok esetében több mint 5%-kal ritkábban, a grillkolbászokat 3,6%-kal, a grillsajtokat 5,4 százalékkal vásároltuk gyakrabban.
Mennyiségét tekintve grillsajtból átlagosan 350 grammot, grillkolbászból több mint fél kilogrammot, pácolt grillezni való friss húsból pedig közel 70 dekagrammot tettünk átlagosan a kosárba alkalmanként.
A grilltermékek piacán a három fő csatorna viszi a piac 95 százalékát. A diszkontok súlya mind mennyiség, mind forgalom tekintetében a legnagyobb a piacon, ugyanakkor a szupermarketek részesedése mind a pácolt húsok, mind pedig a sajtok kategóriájában 6%, illetve 8% ponttal tudott növekedni.
2019-ben már minden harmadik háztartás vásárolt valamilyen grillterméket. Ugyanakkor érdemes kiemelni, hogy a vásárlási alkalmak 94%-ban a három szegmens közül csak egy kerül a kosárba, azaz nem jellemző, hogy ezeket a termékeket egyszerre vásárolnák a háztartások. A leggyakoribb kombináció: a grillezni való sajt és kolbász egyszerre történő vásárlása: az alkalmak 5%-ában.
A grilltermékek vásárlói körében az átlagosnál nagyobb a gyermektelen fiatal háztartások és a családok (különösen azok, ahol a legfiatalabb gyermek kisiskolás) aránya. //
Kapcsolódó cikkeink
Felveszik a kesztyűt a fagyasztott márkák
Bár alaposan lehagyták a kereskedelmi márkák a gyártóiakat a fagyasztott…
Tovább olvasom >Húshagyó kedv a virsliknél
Arra készülődnek a virslimárkák, hogy a vásárlókedv újbóli erősödésével visszaveszik…
Tovább olvasom >Hajdú tejszínes krémsajt visszazárható üvegben
Ez az új, selymes állagú krémsajt valódi különlegesség. Miközben minősége…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: A harmadik negyedévében a gazdaság teljesítménye 0,7százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakihoz képest
Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2024 harmadik negyedévében a…
Tovább olvasom >Állatfeldolgozás 2024-ben: Növekvő sertés- és baromfivágások, csökkenő szarvasmarha- és juhfeldolgozás
2024 első három negyedévében vegyes eredményeket mutattak a magyar vágóhidakon…
Tovább olvasom >Lakásfelújítás: új lehetőség a SZÉP-kártyával
A kormány döntése értelmében 2025-től a SZÉP-kártyán rendelkezésre álló összeg…
Tovább olvasom >