Ötödszörre is Superbrands-díjas az ALDI
Az ALDI Magyarország 2014, 2016, 2017 és 2018 után ismét kiérdemelte a Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága által odaítélt Superbrands díjat.
A Superbrands védjegy közel 90 országban szimbolizálja a nagyközönség számára a magas minőséget képviselő márkákat. A nemzetközi program rangos elismerése a legkiválóbb fogyasztói és üzleti brandeknek. Mint minden évben, most is egy 45 tagú, független, marketingszakemberekből és vállalatvezetőkből álló bizottság dönt előszűrés után arról, hogy mely márkák érdemlik ki Magyarországon a fogyasztók előtt a Superbrands logó használatát. Az ALDI idén ötödik alkalommal kapta meg ezt az elismerést. 2019 egyúttal a Superbrands számára is kerek évforduló Magyarországon, hiszen a Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága 15. alkalommal ítélte oda a díjakat. A döntés során a szakmai szempontok érvényesítése kiemelkedően fontos a Bizottság számára, hiszen a díjra önállóan jelentkezni nem lehetséges.
„Ez az elismerés kiváló ár-érték arányú, széles szortimentünknek és az áruházláncnál dolgozók munkájának is szól. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy immár ötödik alkalommal érdemeltük ki a Superbrands díjat. Az ALDI továbbra is a tőle megszokott, széles árukínálattal és alacsony árakkal áll vásárlói rendelkezésére, miközben folyamatosan bővíti saját márkás termékeit, és komoly hangsúlyt fektet a fenntarthatóságra” – mondta Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. ügyvezető igazgatója a díj kapcsán.
Az ALDI vásárlói a Superbrands díjjal az üzletekben, a weboldalon, az áruházlánc közösségimédia-felületein és saját akciós újságjában is találkozhatnak majd.
Kapcsolódó cikkeink
Öt év alatt 60%-os növekedést ért el az Aldi Spanyolországban
Az Aldi Nord az elmúlt öt év leggyorsabban növekvő élelmiszerláncává…
Tovább olvasom >Lakásépítést szorgalmaz a német építésügyi miniszter az élelmiszerüzletek fölé
Verena Hubertz német építésügyi miniszter arra ösztönözné a nagy kiskereskedelmi…
Tovább olvasom >Egymillió adag ételt adományoz a brit Aldi rászorulóknak a nyári szünetben
Az Aldi tovább bővíti jótékonysági kezdeményezései körét: a diszkontlánc vállalta,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zsigó Róbert: az Országos Kereskedelmi Szövetség a multik oldalán áll
Újra bebizonyosodott, hogy az Országos Kereskedelmi Szövetség a multik oldalán…
Tovább olvasom >Tarja, vizes törölköző, trükkök – így grillez a magyar!
Dübörög a nyár, a grillsütők folyamatosan dolgoznak, és a magyar…
Tovább olvasom >Ismét elmarad a Balaton-átúszás, augusztus 9. az új időpont, újra megnyílik a nevezés is
A HungaroMet siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján a szervező, Budapest Sportiroda a…
Tovább olvasom >