Idén közel 5 milliárd forint beruházást és 6 benzinkút nyitását tervezi az Auchan Magyarország

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 06. 19. 11:55

Az Auchan Magyarország Kft. 19 áruházában évi mintegy 40 millió vásárlót fogad. Az áruházak többsége mellett önkiszolgáló, diszkont benzinkutakat is üzemeltet a vállalat. A mai napon megnyitott a 12. hazai Auchan töltőállomás, ezúttal Szolnokon. Az áruházlánc célja, hogy minden hazai áruház mellett legyen benzinkút is, így a vásárlók a vásárlás mellett a kedvező árú tankolással is spórolhassanak kiadásaikon. Az ünnepélyes avatáson Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere is részt vett.

Auchan-benzinkut

Az Auchan Magyarország Kft. az elmúlt években sok változást élt meg, 7 új áruház és velük egy töltőállomás csatlakozása volt a legnagyobb kihívás még 2012-ben. 2013 a konszolidáció, megerősödés éve volt a vállalatnál, a 19 áruházzal országossá bővült áruházlánc összehangolta és megerősítette kereskedelmi politikáját. Az áruházlánc az elmúlt 16 évben mintegy 200 milliárd forintot fektetett be Magyarországon és közel 7000 főt foglalkoztat jelenleg. 2014-ben a vállalat célja, hogy 6 töltőállomást nyisson meg, azok mellett az áruházak mellett, ahol még nincs benzinkút.

„2014-ben 5 milliárd forint beruházást fogunk megvalósítani Magyarországon, melynek felét a meglévő áruházaink mellé tervezett 6 új töltőállomás létesítésére szánjuk. Az első idei beruházás a szolnoki töltőállomásunk, melyet a fóti és szegedi áruházaink melletti benzinkutak követnek majd. Régóta szerettünk volna a Tisza fővárosában, Szolnokon az áruházunk mellett egy töltőállomással is a lakosság rendelkezésére állni, ami a mai naptól lehetővé vált. Célunk, hogy minden áruházunk mellett, ahol lehetséges, üzemeltessünk töltőállomást is, erre jelentős igény mutatkozik a vásárlók részéről is, mert kedvező árú és kiváló minőségű üzemanyagainkkal hozzájárulunk a vásárlóerő növeléséhez” – mondta el Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatója a szolnoki ünnepélyes avatáson.

„15 évvel ezelőtt döntöttünk úgy, hogy Szolnok városa kilép abból a szürkeségből, ami kereskedelmi szempontból akkor a várost jellemezte. Két áruház építésére is elindultak a tárgyalások, az áruházak megépültek, közülük az egyiknek másfél éve nagy örömünkre az Auchan a tulajdonosa. Azóta a lakossággal való viszony, az áruházban dolgozók kedvessége változatlan. Ami változott, az nem más, mint hogy a város vonzereje növekedett, a kereskedelmi park benépesült, meg is telt! A benzinkút minőségi javulást hoz a térségben, ami nem csak a bevásárlóközpontnak, de a városnak és a térségben élőknek is fontos” – hangsúlyozta a megnyitón Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere.
„Nagy lehetőség ez mind áruházunk, és azt gondolom, a település számára is, hiszen a környékbeli településekről és az átutazó forgalomból mostantól még nagyobb számban érkeznek majd a településre és a kereskedelmi parkba a látogatók. Szolnok város legnépszerűbb kereskedelmi parkja így még vonzóbbá válik a környékbeliek számára, és remélem, még többen megismerik majd a családbarát szolnoki áruház termékeit és szolgáltatásait is!” – tette hozzá Balázs Ildikó, az Auchan szolnoki áruházának igazgatója.

Kapcsolódó cikkeink