Ötből egy fogyasztó használta már vásárláskor a generatív MI-t
A fogyasztók egyötöde használta már a generatív mesterséges intelligenciát vásárláskor, 72%-uk pedig tisztában van azzal, hogy a technológia helyet kapott a vásárlási élményben – derült ki a Capgemini új tanulmányából.
A What Matters to Today’s Consumer jelentés szerint azok közül, akik már használtak generatív MI-eszközöket, körülbelül minden második fogyasztó állítja, hogy ez „jelentősen javította” a vásárlási élményt.
A tanulmány azt is megállapította, hogy a generatív MI segíthet javítani a kiskereskedők működésének hatékonyságát: tízből közel nyolc kiskereskedelmi szervezet szerint segíthet jobbá tenni a belső működést és megkönnyítheti a létesítmények karbantartását.
A tanulmány rámutat a kiskereskedők azon szándékára, hogy a generatív MI-t a logisztikai funkciókban, például az útvonal- és ellátásilánc-optimalizálásban, valamint a műveletirányításban alkalmazzák.
A jelentés egyik fő megállapítása szerint a fogyasztók 43%-a tart attól, hogy személyes pénzügyi helyzete romlani fog a következő néhány hónapban, míg egy évvel ezelőtt 80%-uk gondolta így.
Emellett a válaszadók kétharmada (65%) jelezte, hogy elvárja a kiskereskedőktől, hogy felhívják figyelmet arra, ha ugyanazon árért a korábbiakban megszokottnál kisebb kiszerelésű (zsugorfláció), illetve ha magasabb árak mellett gyengébb minőségű (skimpfláció) terméket kapnak, míg közel háromnegyedük (73%) úgy érzi, „lojálisabb lesz azokhoz a kiskereskedőkhöz, amelyek átsegítik őket a nehéz időkön”.
Kapcsolódó cikkeink
Kisebb a növényi alapú kutyaeledelek „mancsnyoma”
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Stabilitásra fókuszálnak és már készülnek a növekedésre a hazai vállalkozások
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Évente 35 billió euróra kárt okoz az éghajlatváltozás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kissé javult az üzleti hangulat szeptemberben az euróövezetben és az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Harmadával csökkent az élelmiszerpazarlásunk az elmúlt 8 évben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Esik a vaj nemzetközi ára – az ALDI azonnal árat csökkent
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >