Öt százalékkal kevesebb élelmiszer-hulladék a Tescónál

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 05. 10. 11:26

Nincs időnk a pazarlásra! A Tesco áruházaiban és raktáraiban is komoly erőfeszítésekkel küzd az élelmiszer-hulladék csökkentéséért, de a további hatékony lépések érdekében fel kell mérni, hol mekkora mennyiségű felesleg és hulladék keletkezik a működése során. Így a közép-európai kiskereskedelmi vállalatok közül elsőként, tavaly közzétette az élelmiszer-hulladék mennyiségéről szóló jelentését. Az idei – második alkalommal publikált – riport pedig már komoly eredményekről számol be: a Tesco Magyarországon egy év alatt 35 százalékkal csökkentette az élelmiszer-hulladék mennyiségét, és több mint 7000 tonna élelmiszeradományt juttatott el a rászorulókhoz.

A Tesco meggyőződése, hogy ami mérhető, az kezelhető, ezért a jelentés célja, hogy pontos képet adjon az élelmiszerfelesleg és -hulladék mennyiségéről annak érdekében, hogy az áruházlánc még eredményesebben csökkentse a pazarlást, és még több élelmiszert adományozzon a rászorulóknak.

A 2017/18-as pénzügyi évben a Tesco Magyarország több mint 913 811 tonna élelmiszert értékesített, amiből 17 436 tonna felesleg keletkezett. Ebbe a mennyiségbe beletartozik az emberi fogyasztásra alkalmatlan, az emberi fogyasztásra adományozott, valamint az állati takarmányként felhasznált élelmiszer, valamint a hulladék is. A tavalyi adatokhoz képest ez azt jelenti, hogy az élelmiszer-hulladék (felesleg az emberi fogyasztásra szánt adomány és a takarmány célú adomány mennyisége nélkül) mennyisége 35 százalékkal, 14 991 tonnáról 9764 tonnára csökkent. Ennek eredményeként a Tesco Magyarország tavaly 103 százalékkal több élelmiszert tudott jótékony célokra felajánlani. Az emberi fogyasztásra alkalmas 10 536 tonna élelmiszerből 6948 tonnát juttattak el rászorulókhoz és 351 tonnát használtak fel állati takarmányként, ami azt jelenti, hogy Magyarországon a fogyasztásra alkalmas élelmiszerfelesleg 66 százalékát hasznosították élelmiszeradományként. Emellett az áruházlánc 2017-ben több mint 5500 tonna, a működése során keletkezett hulladékot adott át Magyarországon, melyet biogáz, valamint biodízel üzemanyag előállítására használtak fel.

„Meggyőződésünk, hogy egyetlen falat emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszernek sem szabad kárba vesznie, amíg vannak olyan emberek, akik nem jutnak minden nap tápláló élelemhez. Bár kollégáink és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elkötelezett munkájának köszönhetően sikerült kiváló eredményeket elérnünk az élelmiszerhulladék mennyiségének csökkentésében, még sok a tennivalónk. Ezért jövőben is keményen fogunk dolgozni célunk megvalósításáért” – mondta Pártos Zsolt, a Tesco Magyarország ügyvezető igazgatója.

A Tesco tavaly bevezetett, hatékonyabb forgalom-előrejelző és rendelési eljárásainak köszönhetően kevesebb fogyaszthatósági vagy lejárati dátumához közelítő élelmiszer kerül a polcokra, és több élelmiszer jut el a helyi élelmiszerbankokhoz és jótékonysági szervezetekhez. Ennek, és a Tesco elkötelezett munkavállalóinak köszönhetően 2017/18-ban a Tesco közép-európai működése során 38 054 tonnára csökkent az élelmiszerhulladék teljes mennyisége a 2016/17 évi 54 102 tonnáról – ami számottevő, 30 százalékos csökkenést jelent egy év alatt. A Tesco összesen 10 639 tonna élelmiszert adományozott a cseh, lengyel, magyar és szlovák piacon helyi élelmiszerbankokon és jótékonysági szervezeteken keresztül a rászorulóknak, ami több mint 25 millió adag ételnek felel meg.

A forgalom-előrejelző és rendelési folyamatok optimalizálásán túl a Tesco saját élelmiszermentő programmal is harcol az élelmiszer-pazarlás ellen. Jelenleg több mint 600 közép-európai Tesco áruház ajánlja fel élelmiszerfeleslegét a helyi élelmiszerbankokon és jótékonysági szervezeteken keresztül. Magyarországon több mint 140 áruház adományozza napi szinten élelmiszerfeleslegét rászorulóknak a Magyar Élelmiszerbank Egyesület közreműködésével. A Tesco célja, hogy 2020-ra valamennyi közép-európai áruháza készen álljon arra, hogy jótékonysági szervezeteknek adományozza élelmiszerfeleslegét.

A Tesco szintén tavaly vezette be áruházaiban a Perfectly Imperfect kínálatot, amivel szállítóinak segít csökkenteni az élelmiszer-hulladékot. E kezdeményezés keretében olyan, esztétikailag nem tökéletes, ám minőségüket tekintve kifogástalan zöldségeket és gyümölcsöket juttat el vásárlóihoz, amelyek a termelőknél kidobásra lettek volna ítélve. A Tesco átlagon felüli vagy rekordtermés esetén is segít a termelőknek hatékonyan elosztani a felesleget. Sőt, a vállalat nemrég indította el a közép-európai élelmiszer-hulladék forródrótot, ahol a beszállítói jelezhetik, ha az ellátási láncban élelmiszer-pazarlás jelentkezne, így közösen oldhatják meg a problémát.

 

Kapcsolódó cikkeink