Öt év alatt ötszörösére nőtt a szója vetésterülete Veszprém megyében

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 05. 13. 11:11

Öt év alatt ötszörösére nőtt a szója vetésterülete Veszprém megyében, ígéretesek az őszi takarmánynövények – közölte a Veszprém Megyei Kormányhivatal az MTI-vel.

Április második felétől gyorsultak fel a szántóföldi munkálatok, a hosszúra nyúlt tél miatt ugyanis a tavaszi talaj előkészítés, a vetések, a szokásos növényápolási és növényvédelmi munkák 2-3 hetet is csúsztak a határban – állapítja meg a hivatal földművelésügyi igazgatósága közleményében.

Ezért a tavaszi árpa az átlagos 6500-7000 hektár helyett alig több mint 5000 hektáron fejlődik, borsóból pedig a vetőmag fele maradt zsákban, mintegy 200 hektáron nő – tették hozzá.

Tájékoztatásuk szerint a zabból 3500 hektárt, szójából eddig 900 hektárt vetettek el a termelők, a kapásnövények közül a napraforgó vetésével végeznek a hét végére, a tervek szerint csaknem 10 ezer hektáron.

Szemes kukoricát 27-28 ezer hektáron kívánnak termelni, 90 százaléka már ennek is magágyba került, csakúgy, mint a silókukoricának – jelentette az igazgatóság.

Közlésük szerint Veszprém megyében évről évre csökken a burgonya részesedése a művelt szántóterületekből, a korábbi 600-700 hektár napjainkra 400 hektárra zsugorodott.

A tavalyi aszály miatt az új lucernák telepítése is sikeresebb volt az idén tavasszal, szépen fejlődnek, összességében 5600 hektáron.

A nyárias melegben gyorsan elvirágzott az őszi káposztarepce, a közepesnél jobb termést várnak a termesztők – prognosztizálta az igazgatóság.

A szakemberek úgy vélik, hasonlóan ígéretesek az őszi búza, őszi árpa, a rozs és a tritikálé állományok, a kalászképződés előtti fejtrágyázás és a növényvédelmi ráfordítások sikerességét az időjárás idáig jótékonyan segítette.

Termést becsülni azonban még korai – figyelmeztetett az igazgatóság.

Hozzáfűzték: nemcsak a vetett kultúráknak kedvez az időjárás, hanem a gyomok robbanásszerű fejlődését is elősegíti, ilyenkor a vetés utáni szakszerű gyomirtás majdnem olyan „termésnövelő” hatású lehet, mint például egy potenciális „bőtermőfajta” kiválasztása az adott növényfajon belül. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink