Őszi bormustrát rendeznek a szegedi Dóm téren
Több mint száz bortermelő várja szerdától a helybélieket és a városba érkező turistákat Szegeden a Bor tér elnevezésű gasztronómiai fesztiválon a Dóm téren – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Az immár tizenkettedik alkalommal megszervezett Bor téren idén 112 pincészet várja az érdeklődőket. A legfinomabb borok mellett pálinkaházak és vendéglátósok is kitelepülnek, valamint a kézműves kiállítók is színesítik termékeikkel a fesztivált. A szomszédos Aradi vértanúk terén négy borászat mellett négy kisüzemi sörfőzde, egy pálinkaház, valamint kürtőskalács és kenyérlángos várja a vendégeket.
A Bor tér a kezdetektől fogva ingyenesen látogatható, de bort csak üvegpohárból lehet fogyasztani. Erre kétféle verzió, egy 480 ml-es Bor tér emblémás pohár és egy 350 ml-es Szeged címeres, visszaváltható pohár áll rendelkezésre.
Szerdán este a belvárosból induló látványos szüreti felvonulással kezdődnek a programok. A Dóm téren öt napon át két kisebb színpadon a borozáshoz illő zenét játszó formációk – többnyire dzsessz- és blueselőadók – szórakoztatják a vendégeket.
Kapcsolódó cikkeink
Pénteken kezdődik a vörösborfesztivál Villányban
Népszerű előadók koncertjeivel, családi és hagyományőrző programokkal, szüreti felvonulással és…
Tovább olvasom >1 millióval kevesebben isznak bort
Októberben a Halloween – események és a boros kulináris fesztiválok inspirálják majd…
Tovább olvasom >Feldman Zsolt: a magyar borászat minőségében, technológiai hátterében is megerősödött
A magyar borászat minőségében, technológiai hátterében is megerősödött az elmúlt…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az Európai Bizottság egy évvel elhalasztaná az EUDR bevezetését
Tegnap az Európai Bizottság bejelentette, hogy az Európai Unió Erdőirtás-mentes…
Tovább olvasom >Íme a legvilágpiacképesebb magyar e-kereskedők
Első alkalommal adták át a HungarEcomm Stars Díjat, Magyarország legkiemelkedőbb,…
Tovább olvasom >Magyarország átvette a Békekenyér-kezdeményezés elnökségét Németországtól
Jövőre Magyarország látja el a berlini fal leomlásának emlékére Németország…
Tovább olvasom >