Országszerte elkezdődött az aratás
Országszerte elkezdődött az aratás, az élénkülő kivitelnek köszönhetően a raktárak szinte ki is ürültek mostanra – mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.

Feldman Zsolt államtitkár közölte, hogy az egységes kérelmek alapján a nyári aratású növények vetésterülete csökkent (Fotó: AM/Vermes Tibor)
Feldman Zsolt kifejtette, hogy a gabonapiaci környezet az előző évekhez képest valamelyest rendeződött, az ukrajnai háború kedvezőtlen hatásai jelentősen mérséklődtek, a magyar kivitel visszanyerte a lendületét, így a visszajelzések szerint a belföldi raktárak kihasználtsága az aratás kezdetére 10 százalék alá csökkent. Magyarország 2022 második felében 1,9 millió tonna gabonát exportált, 2023 második felében már 3,3 millió tonnát. Az Olaszországba irányuló kivitel különösen jól alakult, oda jutott az idei első három hónap 2,1 millió tonnás gabonaexportjának majdnem a fele, ezzel az elmúlt éveket jellemző visszaesés megfordult. Az időjárási szélsőségek idén nem okoztak jelentős károkat, de az Alföld jelentős része csapadékhiányos – tette hozzá.
Az államtitkár közölte, hogy az egységes kérelmek alapján a nyári aratású növények vetésterülete csökkent
Tavalyhoz képest őszi búza 864 ezer hektáron, 18 százalékkal kisebb területen terem, az őszi árpa 260 ezer hektáros területe majdnem 35 százalékkal kisebb éves összevetésben. Az őszi betakarítású növények vetésterülete ugyanakkor majdnem 11 százalékkal nőtt, összességében eléri az 1,7 millió hektárt. A szójáé 112 ezer hektárral majdnem a kétszerese az elmúlt 5 év átlagának.
A Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke elmondta, hogy az aratás idén szokatlanul korán kezdődött, és már a jövő héten véget is érhet, ha az időjárás engedi
A mostani szárazság kedvez a munkálatoknak, a kora nyári esőzések jót tettek a kapásnövényeknek. A termés átlagos lehet, az őszi kalászosok eredményei gyengébbek a várakozásoknál, de a belföldi ellátás biztosan nincs veszélyben – tette hozzá Petőházi Tamás, aki a termelőknek azt tanácsolja, hogy ne raktározzanak, lehetőség szerint kössenek üzletet, használják ki a kedvező értékesítési lehetőségeket.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
A mesterséges vízpótlás a táj természetes alkalmazkodóképességét segíti
A klímaváltozás miatt elkerülhetetlenül szükséges mesterséges vízpótlás a táj természetes…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: rendkívüli segítséghez jutnak a súlyos tavaszi fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők
Az idén több hullámban érkező tavaszi fagy súlyos károkat okozott…
Tovább olvasom >Új támogatások segítik a hazai halgazdálkodás és akvakultúra fejlesztését
Két új pályázati felhívás összesen több mint 8 milliárd forint…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy áremelési hullám várható a kereskedelemben
2025 első felében általánosan csökkenő áremelési szándékokat tapasztalt a GKI…
Tovább olvasom >A gyerekek jövője most a tét – 198 Tesco-üzletben lehet szavazni
Országszerte 198 Tesco üzletben szavazhatnak a vásárlók elsősorban gyerekeket és…
Tovább olvasom >Az infláció az eurózónában 2 százalékra, az EU-ban 2,3 százalékra gyorsult éves szinten
Gyorsult az infláció növekedése az euróövezetben és az Európai Unióban…
Tovább olvasom >