Országszerte 410 akcióval hívják fel a figyelmet a héten a hulladék csökkentésére
Közel duplájára nőtt – a tavalyi 226-ról idén 410-re – az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében a hulladékok keletkezésének megelőzését segítő akciók száma – jelentette be Boros Anita az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kiemelt prioritásként tekint a fenntarthatóság megismertetésére és érvényesítésére, hogy az a mindennapjaink természetes részévé váljon – hangsúlyozta az államtitkár.
A rendezvénysorozat a hulladék keletkezésének csökkentésével, újrahasznosításával összefüggő gyakorlatok bemutatására szolgál.
Az államtitkár szerint a kezdeményezés célja, hogy az állampolgárok, a közösségek és a civil szervezetek felismerjék, „közös jövőnk van közös felelősséggel”. Feladatunk, hogy unokáinknak úgy adjuk át a számunkra is kölcsönkapott Földet, hogy az nekik is élhető maradjon – mondta.
Kifejtette, a hulladékgazdálkodás az Európai Unióban kiemelt területnek számít, ezért számos eszközzel támogatják a körforgásos gazdaságra való áttérést. Mindezt többek között azért teszik, mert míg a jelenlegi rendszer arra épült, hogy a „terméket legyártjuk, felhasználjuk és eldobjuk”, a körforgásos gazdaságban nem keletkezik hulladék, hiszen a ma termékeit a jövő alapanyagainak tekintik.
A föld erőforrásai végesek, emiatt Európának és az unió tagállamainak kettős kihívással kell szembenézniük, egyrészt ösztönözniük kell a növekedést a munkahelyteremtés és a polgárok jóléte miatt, másrészt a növekedésnél szem előtt kell tartaniuk a fenntarthatóságot is – mondta Boros Anita.
A tíz éve indult kezdeményezés egyre népszerűbb; tavalyhoz hasonlóan idén is 30 ország jelezte részvételét az Európai Hulladékcsökkentési Héten, a programok száma a 2018-as 14 300-ról idén 16 500-ra emelkedett. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Hangos nemzetközi sikert aratott a magyar Nutridude mogyoróvaj
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >2026 a körforgásos gazdaság éve lehet: készen állunk a fordulatra?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az európaiak évente 812,6 millió darab gyermekruházatot dobnak ki
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás novemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

