Országos KözÉtkeztetői Szakácsverseny
Február 19-én zajlott Budapesten a legjelentősebb hazai közétkeztetői szakácsverseny, az OKÉS. Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete, a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége, valamint a NÉBIH által idén már ötödik alkalommal mefrendezett verseny idei témája a „Tradicionális ételek a modern közétkeztetésben” volt, célja pedig annak bebizonyítása, hogy a hagyományos ízeknek is helye van a menzai étlapokon, csupán a közismert fogások modernizálására, a mai kor követelményeihez igazítására van szükség.
A megmérettetésen 12, az ország különböző pontjáról érkező közétkeztető csapat mérte össze tudását az ismert és elismert szakemberekből álló zsűri – többek között Vomberg Frigyes, Gundel János és Wolf András – előtt, amely a legjobbnak a Sodexo Kft. miskolci párosát találta; az aranyérem mellett ők kapták a legjobb előételért járó elismerést is. Második lett holtversenyben a fővárosi Junior63 és a PQS Budapest régió, valamint a Hungast Pécs, harmadik pedig az ugyancsak budapesti Junior Harmónia. A legjobb főétel a Hungast Pécsé, a legjobb desszert pedig a nyíregyházi PQS Catering – Kelet-Magyarországi régióé volt.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
9 milliárd forint a K&H SZÉP kártyákon
Hónapról hónapra növekszik a K&H SZÉP kártya forgalom, de még…
Tovább olvasom >Időben kezdik
Kortársaiktól tanulják meg a helyes táplálkozást az iskolások a Magyar…
Tovább olvasom >Érzelmek és emlékek
A desszertnek érzelmeket, emlékeket kell ébreszteni – ez Tiziano Mita…
Tovább olvasom >