Óriási összegből fejleszt Kínában az IKEA
Minden korábbinál nagyobb éves beruházási összeget jelentett be a kínai piacon a svéd áruházlánc, az IKEA, írja az Asia Times nyomán az origo.hu.
A svéd vállalat mintegy 10 milliárd jüant,azaz nagyjából 400 milliárd forintot fektet be stratégiai céllal a kínai piacon, kereskedelmi tevékenységének fejlesztésére, mind a hagyományos áruházak, mind az online jelenlét tekintetében.
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a következő pénzügyi évben legalább 3000 új munkatársra is szükségük lesz, akik különböző pozíciókban és területeken bizonyíthatnak majd.
A kínai háztartási bútorértékesítés piaca növekedési periódusban van. Az ország városiasodása erőteljes, a digitális fejlődés gyors, az egy főre jutó jövedelem pedig növekszik, amit az emberek érzékelhetően magukra költenek – magyarázta döntésük hátterét az IKEA kínai vállalatának elnöke.
A cég a jövőben több szolgáltatást kínálna vásárlóinak az ottani piacon, többek között az online és offline felületeken is közvetlen kapcsolattartást egy-egy tanácsadó munkatárssal, méghozzá „egyablakos” rendszerben.
Kína az egyetlen olyan piac Svédországon kívül – a vállalat 1943-ban indult -, ahol a cégnek teljes beszállítói lánca van. Az első kínai áruházukat még 1998-ban, Sanghajban nyitottak, azóta már 27 nagy áruházat és több logisztikai illetve disztribúciós bázist is használatba vettek. Jelenleg 21 nagyvárosban vannak jelen, online szolgáltatásuk 227 településen érhető el országszerte.
Nem a svéd lánc az egyetlen a hasonló profilú cégek közül, amely fantáziát lát a kínai piac növekedésében. A holland alapítású Leiden szintén bővülési szándékot jelentett be, és együttműködésre lép kereskedelmi ingatlanokat fejlesztő társaságokkal, hosszú távra szóló, a bérlő igényei szerint kialakított bérlemények (üzletek, bemutatótermek stb.) építése és bebútorozása kapcsán. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
K&H: végre zsebükbe nyúlnak a nagyvállalatok vezetői, ha fejlesztésről van szó
Jelentős változások mentek végbe a nagyvállalatok beruházási hajlandóságában – derült…
Tovább olvasom >180 millió eurós fejlesztést tervez a Gruppo Megamark Dél-Olaszországban
Az olaszországi regionális élelmiszer-kiskereskedő, a Gruppo Megamark két év alatt…
Tovább olvasom >Juvencio Maeztu az IKEA és az Ingka Csoport új vezérigazgatója és elnöke
Juvencio Maeztu, jelenlegi vezérigazgató-helyettes, 25 éve dolgozik az IKEA-nál különböző…
Tovább olvasom >További cikkeink
62 700 vásárlás – minden korábbi rekord megdőlt az ALDI Sziget-boltjában
Immár nyolcadik alkalommal települt ki az ALDI a Sziget Fesztiválra…
Tovább olvasom >A Minecraft világa megelevenedik a SPAR áruházaiban
A világ egyik legismertebb és legkedveltebb videojátékának karakterei – köztük…
Tovább olvasom >Erős évet zárt a Shein brit leányvállalata, de komoly kockázatok árnyékolják a kilátásokat
Erős növekedést mutatott a Shein brit leányvállalata 2024-ben, miközben a…
Tovább olvasom >