Óriási leárazások a magyar boltokban még az újév előtt

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 12. 27. 14:30

Átlagosan 20-30 százalékos, de helyenként akár 50-70 százalékos lesz a kedvezmény.

Nem várnak újévig a leárazásokkal az áruházak, az akciókat már sok helyen ma elkezdik. Átlagosan 20-30 százalékos, de helyenként akár 50-70 százalékos lesz a kedvezmény. A boltok azért hozták előre a leárazásokat, mert attól tartanak, hogy jövőre, például az áfa emelése miatt jelentősen visszaeshet a fogyasztás.

A kedden kezdődő leárazási akció abban különbözik a korábbiaktól, hogy szinte minden boltban csökkentik majd a termékek árát. A legnagyobb engedményekre az élelmiszer áruházakban, a ruházati boltokban és az elektrotechnikai szaküzletekben számíthatunk. Átlagosan 20-30 százalékkal viszik majd le az árakat, de lesz olyan üzlet, ahol kedvezmény mértéke elérheti a 70 százalékot is.

„A leárazások igazi időszaka az mindig a január, február volt, azonban a gazdasági válság alaposan megváltoztatta a vásárlók és a kereskedők szokásait. Nem ritka, hogy már az ünnepek előtt is nagyon sok leárazás táblával találkozunk, van olyan üzlet amely már 2007-ben kirakta a leárazás tábláját és azóta sem vette be onnan, hiszen a válság arra kényszeríti, hogy folyamatosan akcióval csalogassa be a vásárlót” – nyilatkozta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Angliában valósággal megrohanták az üzleteket a vásárlók. A szigetországban ugyanis már karácsony másnapján indulnak a nagy leárazások. Ilyenkor még azokat a termékeket is olcsóbban adják, amelyeket drágán is megvennének.

Európában egyébként több országban is előre hozták a téli akciós napokat. Felmérések szerint ilyenkor mindig sok a vásárló, de végül viszonylag csak kevesen vesznek is valamit. Egy friss közvélemény kutatás szerint például Szlovákiában a lakosság mindössze 10 százaléka használja majd ki a karácsony utáni jelentős árkedvezményeket. Máshol ez az arány 30-40 százalék.

Mától nem csak az akciók, hanem a karácsonyi reklamációk időszaka is elkezdődik. Ahogy tavaly, idén is nagy rohamra számítanak az áruházak vevőszolgálatai. Az üzletek elvileg csak azt az ajándékot kötelesek visszavenni, vagy kicserélni, amely hibás, vagy rossz minőségű. Ami jó, csak például nem tetszik a színe, vagy mert kettőt kapott belőle ajándékba valaki, azt nem. A legtöbb helyen azonban ezeket is kicserélik. „Természetesen ezeket a készülékeket probléma nélkül vissza lehet hozzánk hozni, minden további nélkül visszaadjuk a pénzt segítünk esetlegesen más termék kiválasztásában” – mondta Szánthó Balázs, a Media Markt koncepciómenedzsere. Ami fontos, hogy blokkot vagy számlát vigyünk magunkkal – közli a hirado.hu.

Kapcsolódó cikkeink