Óriási eredmény: Magyarország lett az EU egyik vezető izocukorgyártója
Európa élmezőnyébe tartozik Magyarország a kukoricából előállított izocukor gyártásában. Az éves uniós izocukor-termelés mintegy negyven százalékát, félmillió tonnát Magyarország állítja elő, amelynek közel hetven százalékát exportáljuk.
A Tiszapüspökiben található, magyar tulajdonú Kall Ingredients Kft. évi félmillió tonna kukoricát dolgoz fel, ezzel termelőkapacitása az egyik legnagyobb a térségben, ismertette csütörtökön a Kall Ingrediensnél tett gyárlátogatásán Erdős Norbert. Az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára felidézte, hogy a mezőgazdasághoz kötődő piaci szereplőknek az átlagnál is nehezebb a helyzetük, mivel több fronton is helyt kell állniuk. A kormány legfontosabb célkitűzése ezért a magyar vállalkozások támogatása, írta meg a Magyar Nemzet.
Tóth Anett, a Kall Ingredients ügyvezető igazgatója elmondta, a kukoricafeldolgozó vállalat egyszerre több szegmenst is képes kiszolgálni: az élelmiszeripar mellett a gyógyszer- és kozmetikai iparban, a fermentációs iparban és a takarmánygyártásban is érdekelt. Az ügyvezető emlékeztetett arra is, hogy a Kall Ingredients pályázott az Agrárminisztérium által tavaly elindított 25 milliárd forintos válságkezelő támogatási programra, valamint a Nagyvállalati beruházási programra. Így a 3,4 milliárdos fejlesztéshez közel 1,7 milliárd forintot nyertek el, amiből 2022-ben egy új üzemegységet szeretnének nyitni.
A vállalat 2017-ben indult, és rá két évre elnyerte a Magyar Agrárgazdasági Minőség díjat, amit azok a hazai agrárgazdasági vállalkozások kaphatnak meg, amelyek tevékenységük során bizonyíthatóan elkötelezettek a minőség ügye iránt, és kiemelt fontosságot tulajdonítanak a minőségi munkavégzésnek, a jó minőségű termékek előállításának – tette hozzá Tóth Anett. //
Kapcsolódó cikkeink
Business Days 2021 – A világ 8. csodája (2. rész)
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
Élmezőnyben a magyar izocukorgyártás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Változó trendek, változó termékek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hosszú távú partnerségekre építve teremt valódi társadalmi hatást a PENNY
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A szánkó, a hólapát és az autóakku az extrém időjárás sztárja az eMAG-nál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

