Opten: tovább csökkent a cégvezetéstől eltiltottak száma

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2022. 05. 10. 11:09

Három éve csökken a cégvezetéstől újonnan eltiltott magánszemélyek száma Magyarországon; a 2021-ben eltiltott 4076 magánszeméllyel együtt számuk 60 ezerről 40 ezerre csökkent – közölte az Opten céginformációs szolgáltató az MTI-vel kedden.

 

Harmadával csökkent három év alatt a cégvezetéstől eltiltottak száma Magyarországon

A nyilvános céginformációk alapján készült összesítés azt mutatja, hogy az előző évtized közepén regisztrált adatokhoz képest normalizálódni látszik a cégügyektől eltiltott személyek aránya Magyarországon – írták.

Mind az újonnan eltiltottak száma, mind az összes eltiltott személy száma jelentősen csökkent az utóbbi években: 2018-ban még 13 ezer felett volt az új eltiltások száma, az összes eltiltott száma pedig 60 ezer körül volt.

Alapvetően jó hírek ezek a cégvilág számára, azonban az eltiltások száma még továbbra is magasnak számít, és a mostani csökkenés részben technikai hatásoknak köszönhető – áll a közleményben.

A folyamat hátterében álló tényező az Opten szerint, hogy tömegesen jártak le a 2015-2016-ban kiszabott 5 éves eltiltások. Ehhez járul hozzá, hogy 2019. január 1-től az eltiltással potenciálisan érintett személyeknek már van lehetőségük felelősségük tisztázásra és a tényleges eltiltás elkerülésére. Ugyancsak az eltiltások számának csökkenését okozza, hogy a koronavírus járvány miatt 2020 májusától ideiglenesen egy évre felfüggesztették kényszertörlést, a cégvezetői eltiltások egyik forrását.
A közlemény szerint várhatóan tovább fog csökkenni az eltiltottak száma azért is, mert 2019-től már differenciáltabbak az eltiltások eltiltási idő szerint is. Az enyhébb esetekért rövidebb eltiltások járnak. Ideiglenesen ugyan tapasztalható majd némi emelkedés az újonnan eltiltottak körében a kényszertörlési eljárások újraindítása miatt, de ez várhatóan nem fogja ellensúlyozni a sok lejáró eltiltást.

A regionális eloszlást vizsgálva Budapesten és Pest megyében a legmagasabb az eltiltottak száma, de ez a legtöbb cégeljárásra elmondható, hiszen a hazai társas vállalkozások több mint fele ebben a két régióban működik.

Arányaiban Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Komárom-Esztergom megye vezeti az eltiltási listát, ezeken a területeken 6 százalék felett van az eltiltottak aránya a jelenlegi cégvezetőkhöz képest. Fontos hozzátenni, hogy az eltiltottak döntő többsége az eltiltás szabályainak megfelelően már nem vezethet céget, így a hatályos cégvezetők között már kevés eltiltott található. A lista másik végén a nyugati megyék vannak, Győr-Moson-Sopron, Zala és Vas megyében csak 2 százalék körüli az eltiltottak aránya – írták. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink