Opten: romlott az induló magyar cégek túlélési rátája
Romlott az elmúlt egy évben is az induló magyar cégek túlélési rátája, az 5 éves kort a cégeknek kevesebb mint 70 százaléka éri el, míg 10 éves korig a vállalkozások 46 százaléka jut el – közölte az Opten céginformációs szolgálató az MTI-vel.
Közleményük szerint az elmúlt 15 évben fokozatosan csökkent a fiatal vállalkozások túlélési rátája, és ez a trend nem állt meg az elmúlt év során sem, sőt egy év alatt több mint 2 százalékpontot esett mind az 5, mind a 10 éves túlélési ráta.
Pertics Richárd, az Opten elemzője szerint a cégek alacsony várható élettartama nem tesz jót a gazdaság stabilitásának, hiába jön létre több tízezer új vállalkozás évről évre, ha közülük csak kevesen jutnak el a hosszú távú, stabil működésig. Az elmúlt 5 évben növekedésbe fordult az újonnan induló cégek száma, 2019-ben már több mint 29 ezer új céget jegyeztek be az országban. Az adatok viszont azt mutatják, hogy az új vállalkozások egyre kisebb százaléka tud sikeresen megbirkózni a „fiatalkori” éveivel.
Kifejtették, hogy a túlélési arány csökkenéséhez nemcsak a természetes lemorzsolódás, hanem tervezett folyamatok is hozzájárulhatnak. A felvásárlások, összeolvadások szintén egyes cégek megszűnéséhez vezethetnek, illetve a megszűnő cégek döntő többsége vagy magára hagyott vállalkozás, vagy valamely hitelező kezdeményezett felszámolást ellene. A koronavírus-járvány hatása várhatóan tovább rontja majd a fiatal cégek várható élettartamát.
Kitértek arra is, hogy a vállalkozások viszonylag rövid átlagos élettartama miatt a hazai cégek jelentős része jelenleg is fiatalkorú, a teljes cégbázist tekintve a vállalkozások 45 százaléka 10 évnél fiatalabb. A vállalkozások 24 százaléka 20 év feletti, vagyis nagymúltú cégnek számít, 2018-ban arányuk még csak 20 százalék volt.
Megjegyezték, hogy tavaly 392 olyan vállalkozás szűnt meg jogutód nélkül, amely egymilliárd forint feletti árbevétellel büszkélkedhetett az elmúlt években. Jellemzően a 2010-es évek elején induló vállalkozások tartoznak ebbe a körbe. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Cégtrend 2024-ben: pozitívabb félév, de még mindig negatív üzenet
Az elmúlt öt év legalacsonyabb cégszámát idén júniusban regisztrálták. Az…
Tovább olvasom >3,4%-kal bővült a fogyasztás
A KSH megerősítette, az idei első negyedévben 0,8%-kal nőtt a…
Tovább olvasom >Varga Mihály: meg kell erősíteni a magyar gazdaság szuverenitását, a hazai élelmiszeripart
Európa jövője egyenrangú, szuverén tagállamokkal biztosítható, ezért a kormány továbbra…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >