Opten: csökken a felszámolások száma
Legutóbb csaknem egy évvel ezelőtt, 2013 szeptemberében szűnt meg olyan kevés cég Magyarországon, mint idén augusztusban; a nyár utolsó hónapjában a cégbíróság 2309 céget törölt, miközben idén február óta minden hónapban bőven 3000 fölött zárt a mutató – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató hétfői közleményéből.
Az Opten ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy júliusban viszont minden korábbit meghaladó számban szűntek meg társas vállalkozások, akkor majdnem 5100 cég szűnt meg.
A cégbíróság július eleje óta nagyon lerövidítette az egyes határozatok bejegyzése és közzététele között eltelő időt, így júliusban olyan közzétételek is terhelték a statisztikát, amelyek a régi rendszerben augusztusban vagy szeptemberben jelentek volna meg – idézi a közlemény Tóth Tamást, az Opten ügyvezető igazgatóját.
Az Opten közleményében felhívta a figyelmet arra is: folyamatosan csökken a frissen felszámolás alá kerülő cégek száma. Ez a mutató júliusban is a tavaszi átlagot reprezentáló 1500-as szint körül maradt, augusztusban pedig 925-re csökkent.
Augusztusban 1431 új céget jegyeztek be, vagyis folytatódik a cégek számának lassú csökkenése.
A piaci szakértők által kedvezőnek tartott jelenség mögött az Opten szerint az áll, hogy a korlátolt felelősség kiterjesztésével és más szigorító intézkedésekkel a kormány sikeresen szorította háttérbe azokat, akik cégeik bedöntésével kívántak megszabadulni adósságaiktól vagy a közterhektől. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a NOE és a CBA közös húsvéti akcióján
Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a Nagycsaládosok Országos…
Tovább olvasom >A digitális detox a húsvéti böjt idején: az addiktív telefonhasználat sokkal súlyosabb és általánosabb probléma, mint gondoljuk
A húsvéti böjt hagyományosan a befelé fordulás, a lemondás és…
Tovább olvasom >Kegyetlen április fagykárok: akár 100%-os terméskiesés is előfordulhat
Az április eleji tavaszi fagyok ismét komoly problémát okoztak a…
Tovább olvasom >