Bérletben jobban megéri

Szerző: Trademagazin Dátum: 2017. 07. 20. 10:31

A gépjárműflották megtervezése során a megszokott szolgáltatások mellett új trend, hogy a megrendelők már nemcsak bérlet árára, hanem a jármű használata során jelentkező összes költségre kíváncsiak. Egyre nagyobb az igény a flottamenedzsment-rendszerek használatára is. Az operatív lízing a legkedveltebb szerződési forma, ami a kis- és középvállalkozások körében is egyre népszerűbb.

Tekse Kálmán, a Magyar Lízingszövetség alelnöke szerint szemmel láthatóan nő a kkv.-szektor érdeklődése a tartós bérlet, operatív lízing termék iránt, amely továbbra is az egyik legelőnyösebb flottafinanszírozási forma Magyarországon is:

– Ebből adódóan a flottapiac továbbra is évről évre bővül évi 8-10%-os mértékben. A szolgáltatások területén a telemetriai és vezetői szokásokat visszajelző rendszerek kerültek reflektorfénybe, kiegészítve az autómegosztással – Car sharing. Továbbra is az FSL, azaz a full service lease termék a domináns, ahol egy teljes körű szolgáltatási csomagról beszélünk, ideértve a finanszírozást, karbantartást, gumiabroncscseréket, adókat és biztosítások kezelését. A cégek többsége az előbb említett teljes körű szolgáltatási csomagot kéri, kiegészítve pár extraszolgáltatással, mint a hozom-viszem szolgáltatás és a telemetria. A hazai cégek ugyan árérzékenyek, de egyre jobban a szolgáltatási tartalomra és az ígért színvonal betartására helyezik a hangsúlyt. Ami azt jelenti, hogy a flottabeszállító által megígért szolgáltatási szintet kérik számon, teljes joggal. Hiszen, ha egy cég szolgáltatást vesz igénybe, a minimum, hogy a szerződésnek megfelelően teljesítsen a flottabeszállító. Az okos megoldások, mint pl. telemetria, online riportálás és egyéb applikációk a mostani „slágerek”, amelyek a bérlő cégek és sofőrök életet könnyítendő lettek bevezetve.



Tekse Kálmán
alelnök
Magyar Lízingszövetség


Szilveszter Tibor
értékesítési és marketingigazgató
Mercedes Benz

Kicsiben is megéri

Szilveszter Tibor, a Mercedes Benz haszongépjárművek értékesítési és marketingigazgatója úgy látja, hogy nemcsak az autópiac általános növekedése, de a kamatkörnyezet alakulása is kedvezően változott például a lízingpiac számára, így egyre több cég és magánszemély nyit a finanszírozás e formája felé:

– A lízingfinanszírozás a közhiedelmekkel ellentétben nemcsak a cégeknek, de a magánszemélyeknek is megéri. A legfontosabb érv a finanszírozás mellett, hogy a tőke a tulajdonosnál marad, csupán az önerőt kell kifizetnie a jármű vásárlásakor. A kis- és középvállalkozások az eszközberuházásaik után adókedvezményt is igénybe vehetnek, finanszírozás esetén a megfizetett kamat akár 60%-a is leírható a társasági adóból, ezzel is tovább csökkentve a vállalkozás terheit. A Mercedes-Benz Hungária Kft. kiemelt figyelmet fordít céges ügyfeleire, és egyedi, kedvező, az adott cég kívánalmainak legjobban megfelelő ajánlatok kidolgozásával segít a minőségi gépjárműpark kialakításában és hatékony működtetésében. Személy- és haszongépjárműveink széles választéka és kiváló minősége biztosítja a gépjárműpark értékállóságát, az átlagosnál magasabb maradványértékét.

Ár-érték arány

Molnár Csaba, a Flottaautó Lízing Kft. ügyvezetője elmondta:

– A korábbiakhoz képest megnőtt az igény a 3,5 tonna alatti teherautók iránt. A kis darabszámú személygépkocsi-flották esetében is igény mutatkozik a flottakezeléssel kombinált tartós bérletre. Szolgáltatások kínálatában nálunk különösebb változás nem volt, de lassan kitalálni is nehéz lenne olyan ügyféligényt, amelyre már eleve nem tudnánk megoldást kínálni jelenlegi kínálatunkból. Szolgáltatási szintek tekintetében különülnek el a termékeink. Az alaptermékünket, csak a gépkocsi használatát, a biztosításokat és adókat igénylő ügyfelek választják, a legmagasabb szinten a szolgáltatási díj már többek között tartalmaz csereautó-szolgáltatást, szervizátalányt, gépkocsimozgatást és gyakorlatilag mindent, ami egy autó használatával kapcsolatosan előfordulhat, beleértve akár az okmányirodai vagy biztosítási kárügyintézést is. Leggyakrabban a komfortcsomagot választják ügyfeleink.

Egyébként az elvárások gyakorta téves feltevésen alapulnak, és az árra vonatkoznak. Mivel adott esetben mindegyik szolgáltató ugyanazzal az autóval és tökéletesen megegyező szolgáltatásokkal versenyez a megbízásért, az ügyfelek a tökéletesen megegyező autó és szolgáltatás miatt hajlamosak ár alapján dönteni, hiszen olcsóbban jobb ugyanabban az autóban ülni. Ez igaz is. Viszont az „olcsó húsnak híg a leve” bölcsességre e szolgáltatás kapcsán is rá lehet döbbenni. Sajnos, utólag az olcsó ajánlat sokba is kerülhet. Mi a szerződéseinket igyekszünk úgy kialakítani, hogy az ügyfelet akár több 3-4 éves cikluson keresztül is ki tudjuk szolgálni. Számunkra fontos, hogy a futamidő egésze alatt és a végelszámolásoknál se kelljen negatív érzésekkel birkózniuk, ne találkozzanak nem várt, akár több százezres korrekciós számlákkal, hanem lehetőség szerint a közösen elért megtakarításból mi fizessünk vissza az ügyfélnek pénzt. Nem biztos, hogy ez általános, de a mi ügyfeleink ezt valahogy jobban szeretik, mint a befizetéseket. A jövőt tekintve várjuk az elektromos autók flottaként való elterjedését.


Kovács András
márkaigazgató
Volkswagen Haszonjárművek

Teljes költség

Kovács András, a Volkswagen Haszonjárművek márkaigazgatója kiemelte, hogy a finanszírozási szolgáltatások tekintetében a klasszikus termékek továbbra is rendelkezésre állnak: hitel, zárt vagy nyílt végű pénzügyi lízing, operatív lízing:

– Kis eltolódás tapasztalható az operatív lízing irányába, mert a cégek nem elsősorban birtokolni szeretnék a járműveket, hanem használni. Az operatív lízing nagy előnye a kiszámítható havi költség, így a folyamatos üzem minden körülmények között biztosítható. A cégek első sorban gazdaságosan üzemeltethető, a szállítási célnak megfelelő járműveket szereznek be. Az elmúlt időszakban a nagyobb járművekre jellemző ún. TCO – Total Cost of Ownership, azaz a jármű használata során jelentkező összes költség – szemlélet is jellemzővé vált már a kisebb flották üzemeltetésénél is, csakúgy, mint a flottamenedzsment-rendszerek használata. A tulajdonos ugyanis pontosan tudni szeretné, hogy a jármű hol van, mikor érkezik meg, mennyit fogyaszt és milyen sebességgel halad, hirtelen gyorsít vagy fékez-e. Ezen adatok a szállítmány időben történő érkezését és a jármű műszaki üzemeltetését is felügyelik. Az új Craftert legújabb fejlesztései révén ezekhez a telematikai rendszerekhez is könnyen lehet kapcsolni. Ez az újdonság is hozzájárult ahhoz, hogy a szakmai zsűri a 2017-i Év Kishaszonjárműve díjjal jutalmazta (Van of the Year 2017). A kishaszonjárműveknél is jellemzővé válik, hogy a jármű sokféle hasznos adatot tud a működése során a felhasználónak továbbítani, ami megtakarításokhoz, és így versenyelőnyhöz vezet.

M. K.

Kapcsolódó cikkeink