Olcsóbb választási élelmiszer Szlovákiában
Januártól elsejétől több élelmiszerfajtára alacsonyabb adót vet ki a szlovák állam, az ennek köszönhető pár centes árcsökkenést a vásárlók többsége azonban alig veszi észre. Robert Fico kormányfő szerint ennek ellenére később tovább bővíthetik az alacsonyabb áfájú termékek körét. A tavaly elfogadott jogszabály szerint január elsejétől tízfajta élelmiszer áruforgalmi adóját 20-ról 10 százalékra csökkentették.
Alacsonyabb adóval terhelik a friss és hűtött, ellenőrzött tenyészetekből származó sertés-, marha-, baromfi-, nyúl-, juh- és kecskehúst, az édesvízi halakat, a tejet, a vajat és a kenyeret. Az áfacsökkentés a külföldről behozott élelmiszerekre is vonatkozik. A fagyasztott termékeket nem érinti a változás, vagyis azokat továbbra is 20 százalékos áfával terhelik.
A pozsonyi Új Szó információi szerint A kereskedők a kormánnyal tavaly aláírt memorandumban vállalták, hogy az érintett élelmiszerek esetében bevezetik a duális árjelzést, vagyis feltüntetik a korábbi és az adócsökkentésnek köszönhető alacsonyabb árat is. A 10 százalékpontos áfacsökkentés azonban korántsem jelenti, hogy 10 százalékkal csökkennek az árak. „Az általános forgalmi adóval kapcsolatos szabályok szerint a 10 százalékos áfacsökkentésnek köszönhetően az árak 8,3 százalékkal csökkenhetnek” – nyilatkozta Pavol Konštiak, a Szlovák Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szövetség (ZOCR) elnöke. (munkatársunktól)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tovább zuhant decemberben a FAO élelmiszerár-indexe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szlovákiában tovább csökkent az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Így vásárolunk 2026-ban – öt élelmiszertrend, ami átírja a bevásárlást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hangos nemzetközi sikert aratott a magyar Nutridude mogyoróvaj
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Válságban a magyar gyümölcstermesztés: csökkenő termőterületek, növekvő import és dráguló kínálat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

