Olcsóbb tejet eredményezett a tejáfacsökkentés
A korábbi tejáfacsökkentés hatására a boltok polcain jelenleg 4-5 százalékkal olcsóbb a friss tej, mint azelőtt. Az UHT és az ESL tejek idén januári áfacsökkentése 11-12 százalékos árcsökkenést eredményezett – mondta az InfoRádiónak a Tej Terméktanács elnöke, Istvánfalvi Miklós.
A nyerstej és a friss tej áfája több mint egy éve csökkent – már akkor látszott, hogy a fogyasztókig eljut az áfacsökkentés hatása. Mint Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács elnöke az InfoRádiónak elmondta, a tejtermékek ármozgása is követi ezt.
„A nyerstejnél fennáll a 4-5 százalékos áfacsökkentés,ugyanakkor látni kell, hogy egyéb piaci folyamatok is beleszólnak az árak alakulásába. Ha a burgonya példájából indulunk ki, ott hiába lenne áfacsökkentés, mivel a burgonya folyamatosan drágul, nem lehetne megérezni” – tette hozzá a szakember. Vagyis az áfacsökkentés valós értéke a piaci folyamatoktól nagyban függ.
Az UHT és az ESL (tartós) tejeknél egy hónapja csökkent az áfa, aminek következtében Istvánfalvi Miklós tapasztalatai szerint 11-12 százalékos árcsökkenés érvényes. (infostart.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Veszteségbe fordult a friss tej értékesítése – rávilágított a GVH grafikonja
A magyar kiskereskedelem egy újabb, eddig kevésbé reflektorfényben lévő problémája…
Tovább olvasom >Lassulás és áremelkedés egyszerre – így alakul a tejpiac nyáron
A tejágazatban egyszerre van jelen a nemzetközi árnövekedés és a…
Tovább olvasom >Miért fogy el ilyen gyorsan a sajátmárkás tej? Az árrésstop ésszerűtlenségei a tejpiacon
Soha nem volt még ilyen bizonytalan a sajátmárkás tejtermékek helyzete…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >Forró augusztusban bíznak a sörgyártók
A tavalyi közel három százalékos növekedést követően az idei első…
Tovább olvasom >Gulyás Gergely: kiterjeszti a kormány a kistelepülési élelmiszerüzletek támogatási programját
Kiterjeszti a kormány az 5000 fő alatti településeken indult élelmiszerüzlet-támogatási…
Tovább olvasom >