Olaszországban csökkent a kiskereskedelmi forgalom
Augusztus után szeptemberben is csökkent az olaszországi kiskereskedelmi forgalom az előző havihoz mérve – derült ki az olasz statisztikai hivatal (ISTAT) szerdán közzétett adataiból.

Csökkenés itt is
Szeptemberben 0,3 százalékkal csökkent az olaszországi kiskereskedelmi forgalom értéke az augusztusban jegyzett 0,4 százalékos zsugorodást követően.
Az élelmiszerek értékesítése 0,2 százalékkal, az élelmiszeren kívüli termékeké pedig 0,5 százalékkal esett vissza.
A kiskereskedelmi eladások volumene egy hónap alatt 0,6 százalékkal csökkent az augusztusi 0,5 százalékos esés után, ami a fogyasztói kereslet gyengülését jelzi az inflációs nyomás miatt.
A harmadik negyedévben a kiskereskedelmi forgalom értéke nem változott, az eladások volumene viszont 1,3 százalékkal csökkent a második negyedévhez képest.
Éves összehasonlításban az olaszországi kiskereskedelmi forgalom értéke 1,3 százalékkal, 2022 októbere óta a leglassabb ütemben nőtt szeptemberben az előző havi 2,4 százalékos bővülést követően. A kiskereskedelmi eladások volumene ugyanakkor 4,4 százalékkal csökkent éves összehasonlításban az év kilencedik hónapjában – áll az ISTAT honlapján közzétett közleményben.
Kapcsolódó cikkeink
A Dachser új logisztikai beruházással erősíti észak-afrikai jelenlétét – a Magreb régió válhat Európa új kapujává
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Halloween-lázban ég Európa
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az árrésstop kivezetésnek minden feltétele teljesült
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kereskedelem turbulenciában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny 2025. évi díjazottjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kavarodás a tégelyekben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

